Átvették diplomájukat az első, végzett digitális szakemberek

2019.06.25. 12:47
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. június 25. (kedd) 
Sikeres felnőttképzés az Alba Innovár és az Arconic együttműködésével.       Galéria    
 
 
 
 
 
Sikerrel zárult az az országosan egyedülálló, digitális felnőttképzési program, melyet közösen indított az Alba Innovár Digitális Élményközpont, az Arconic és az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara. A januárban kezdődött 320 órás tanfolyam eredményeként 11 arconicos dolgozó vette át digitális közép-, illetve emeltszintű diplomáját. A frissen végzett szakembereket a Városházán köszöntöttek ma délelőtt.

A 320 órás digitális szakember-képzési programmal – ami heti egy-két nap tanulást jelentett – a résztvevők intelligens gyártási technológiák kezelését, menedzselését sajátították el. Az Alba Innovár az Arconic Európai Keréktermék Kft-vel közösen és rugalmasan alakította a tananyagot, a szakembereket a munka mellett tudták hatékonyan képezni. A hiánypótló program célja a szakmai tudás és a termelés hatékonyságának növelése, a szakképzett munkaerőhiány csökkentése, továbbá az elkötelezettségen alapuló, vállalati kultúra erősítése volt.

Laufer Tamás, az Alba Innovár vezetője a mai diplomaátadó ünnepségen páratlannak és példamutatónak nevezte a képzési programot. Hozzátette: már az Alba Innovár Digitális Élményközpont indulásakor egyértelmű igényként fogalmazódott meg – a gyerekek oktatása mellett – a felnőttek képzése is. A magyar munkaerőpiacon négymillió munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a digitális változásokra. Az Arconic-kal közösen létrehozott kurzus folyamatosan alkalmazkodik a technikai igényekhez. A középszintű képzés után több hallgató továbbment az Óbudai Egyetemmel közösen továbbfejlesztett emelt szintű képzésre. Laufer Tamás zárásként kiemelte: Székesfehérvár az IPAR 4.0 változás központjának tekinthető.

Székesfehérvár polgármestere gratulált a végzett szakembereknek. Dr. Cser-Palkovics András úgy fogalmazott: a felnőttek hajlamosak azt gondolni, hogy a digitális tudás vagy annak hiánya a gyerekeik feladata és problémája lesz. Ez egyáltalán nem így van, hiszen a digitális átalakulás nem 15-20 év múlva fog bekövetkezni, már most is itt van, és érinti a ma munkavállalóit. Meg kell tennünk mindent annak érdekében, hogy a ma munkahelyei tudjanak munkát adni a jövőben is. Az új generációknál a digitális tudás alapkövetelmény lesz, a változások azonban már most is zajlanak, különösen Székesfehérvár erős és heterogén iparában, ahol a világ legkorszerűbb technológiáit alkalmazzák.

Hicham Wazni, az Arconic Termelési Intelligencia és Intelligens Gyártásának összvállalati igazgatója szintén gratulált a szakembereknek, és örömét fejezte ki, hogy megoszthatja velük a siker pillanatát. Hangsúlyozta, hogy a magyarországi intelligens gyártásuk sikere nagyban függ Székesfehérvár polgármesterének támogatásától, az Alba Innovár közreműködésétől, a résztvevő emberek elhivatottságától és motiváltságától. A korszerű technológiákon túl sokkal fontosabb a képzett szakemberek megléte, hiszen a technológiák már elérhetőek, a szakembereket azonban még képezni kell.  „Székesfehérvár nem csak a királyok városa, hanem a technológia, a termelő üzemek, a folyamatos fejlődés és a bajnokok városa is. Rengeteg bajnok sportcsapat van itt. A  futballcsapat és a most végzett szakemberek között párhuzamot vonhatunk, hiszen mindkét csapatban 11-en vannak. A sikerrel végzett digitális szakemberek is bajnokok!” – fogalmazott Hicham Wazni.

A köszöntőket követően Székesfehérvár polgármestere, valamint az Arconic és az Alba Innovár vezetői adták át a diplomákat a digitális szakembereknek.


A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából




Szöveg: Havasi Tímea
Fotó: Simon Erika

 

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2019 November
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
2
 
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.