1,28 millió forint gyűlt össze A padláson

2019.07.04. 10:40
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. július 4. (csütörtök)
Az Ezredéves iskolát támogatta az Alba Triatlon SE kezdeményezése. Galéria
 
 
 
 
Az Arany János EGYMI Ezredéves iskolában 1,28 millió forint értékű támogatást adtak át az intézménynek. Az Alba Triatlon SE kezdeményezésére az Imre Sándor Szeretetszínház művészei az iskola tanulóival közösen adták elő A padlást – a jótékonysági előadásból és a város támogatásából összegyűlt adományt az Esélyegyenlőség Alapítvány kapta. 


Az V. Cerbona Fehérvár félmaratont felkonferáló két előadás óriási sikerrel zárult június 15-én a MOL Aréna Sóstóban, örömmel és mosolyogva indult haza a közönség. A kezdeményezésnek köszönhetően bemutatkozhattak az iskola gyermekei, és az alapítvány is jelentős segítséget kapott – fogalmazta meg Czettl Andrea, az Alba Triatlon SE elnöke, az iskola pedagógusa.  

Az Esélyegyenlőség Alapítvány 1,28 millió forintos támogatásban részesült; Székesfehérvár Önkormányzata 670 ezer forinttal segítette a kezdeményezés megvalósítását.

Dr. Cser-Palkovics András
polgármester megköszönte, hogy együttműködéssel újabb fejlesztés valósulhat meg egy iskolában: „Ez teszi a várost várossá és igazi közösséggé – hogy egymásnak tudunk segíteni és támogatást adni. Ennek a morális része is fontos, a figyelemfelhívó része is fontos, és nyilván az anyagi eszközök adta lehetőség is fontos. Ráadásul gyönyörűen összekapcsolódik a nevelés, kultúra, sport, a sportra való nevelés és a figyelem ráirányítása egy fontos ügyre.” Az előadás nagyon megható és tanulságos volt, fontos szerep jutott a közönségnek is, fejezte ki az összefogás üzenetéről, ami az egyik leginkább értékeket tisztelő városrész intézményét segíti.

'A magyar Forest Gump’-ként emlegetett sportoló, Iváncsics Zsolt – aki az előadásban Témüllert alakította – a szombati Cerbona-futáson egy nevelő gondozásban élő árva ikerpárt fog tolni. A sporteseményen egy rekordkísérletre is sor kerül: Magyarországon először Székesfehérváron futja végig először a távot egy vesetranszplantált férfi, hivatalos időn belül.

Szépné Reményi Annamária
, az Arany János EGYMI Ezredéves Óvodája, Általános Iskolája és Készségfejlesztő Iskolája tagintézmény-vezetője köszönetet mondott az egyesületnek és a városnak: örömét fejezte ki, hogy a városlakók saját és fontos ügyüknek érzik az intézménynek és a gyerekeknek a sorsát. Elmondta, hogy a náluk tanuló gyerekek között több sportban és művészetekben tehetséges diák lép szívesen közönség elé.

Az Imre Sándor Szeretetszínházzal az őszi-adventi időszakban újabb előadást terveznek, hasonlóan jó célért. A szombati futásra mindenkit szeretettel várnak: a nagy rajtot követően szeretetfutamot rendeznek sérülteknek, akik egy száz méter hosszú kötéllel összekapaszkodva vesznek részt a sporteseményen. A 17.40-kor induló különleges futam arra hívja föl a figyelmet, hogy a fogyatékkal élők és az egészségesek nemcsak a sportban, hanem az élet egyéb területein is együtt tudnak működni.

Az eseményen részt vett Földi Zoltán önkormányzati képviselő, valamint Kaiser Tamás és Pletser Ádám, az SE elnökségi tagjai.


Az eseményen készült fotók letölthetőek a Galériából!





Szöveg: Fraller Ildikó
Fotó: Molnár Artúr


 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.