A bőrduda és társai

2019.07.10. 12:04
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. július 10. (szerda) 
Hangszerismertetővel folytatódott a Napraforgó Tábor.       Galéria   
 
 
 
 
 
A magyar parasztság ősi hangszereit ismerték meg a Napraforgó Városi Napközis Táborban vakációzó gyerekek. A Kákics együttes két tagja, Tárnok Ákos és Lendvai Tibor tartott bemutatót, melyben volt közös éneklés is.

A Kákicsosok nagy csomaggal érkeztek a Napraforgó Táborba, hoztak többek között bőrdudát, dunántúli, palócföldi, erdélyi, gyimesi és moldvai furulyákat, de volt a gyűjteményben hosszú furulya, koboz és a moldvai ütőgardon is. A tábor közösségi termében összegyűlt gyerekeknek mutatták be a parasztság hangszereit, megszólaltatták azokat, énekeltek hozzá, melybe a gyerekek is bekapcsolódhattak.

Az együttes vezetője, Tárnok Ákos úgy látja, a gyerekek nagyon fogékonyak erre, hiszen olyasmit látnak és hallanak élőben, amivel a hagyományos zeneoktatásban nem találkoznak. Nehéz ugyan felvenni a versenyt a mai kor technikai vívmányaival, de a ritmusos, fülbe mászó zene és a mesék még mindig le tudják kötni a gyerekeket.

A Napraforgó tábor mai programjában szerepelt még múzeumpedagógiai foglalkozás az IKARUS –A BUSZ című kiállításon. Holnap egészségfejlesztési és rendőrségi bemutatóval, valamint légpuskalövészettel tölthetik idejüket a fehérvári iskolások. A táborra továbbra is várják a jelentkezőket, erről részletesen a Városgondnokság weboldalán olvashatnak az érdeklődők.


A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.


 

–    Vége

Szöveg: Havasi Tímea
 

 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.