Új dallal jelentkezik Zsigmond Lala

2019.07.11. 10:41
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. július 11. (csütörtök)
 
 
 
 
 
Az idén februárban megjelent dala után új slágerrel és klippel jelentkezik Zsigmond Lala, a 2013-as Fehérvár Hangja különdíjasa. A premier előtti klipbemutató sajtótájékoztatón a tehetséges énekes mellett részt vett dr. Cser-Palkovics András polgármester, valamint Tóth Barbara, a klipben közreműködő Free Spirit Dance vezetője. Az új, „Aki tudja” című szám hivatalos premierje július 12-én 16.30 órakor lesz a Mistral Kiadó hivatalos Youtube-csatornáján.
 
 
Zsigmond Lala, akit már jól ismerhet a fehérvári közönség, Keszthelyen született. 12 éves korában kezdett el érdeklődni az éneklés iránt. Pályafutása 2010-ben indult el, amikor megnyerte a Keszthelyen is csillag születhet elnevezésű tehetségkutató versenyt. Székesfehérváron először a 2011-es Fehérvár Hangja tehetséggondozó versenyen tűnt fel, amelynek 2013-as évadában különdíjat is nyert. „2017-ben diplomáztam a Kodolányi János Főiskola jazz-ének szakán, ahol olyan kiváló tanáraim voltak, mint Pély Barna, akiknek nagyon sokat köszönhetek. Az elmúlt pár évben számtalan alkalommal vehettem részt Székesfehérvár városi programjain, legutóbb például a Városi banketten, - szerencsére jól alakul a karrierem.” – mondta el az énekes.
 
 
Székesfehérvár, mint a klasszikus értelemben vett mecénás, elkötelezetten támogatja tehetséges fiataljait. Dr. Cser-Palkovics András polgármester kifejtette: azt, hogy a fiatalok fontosak, nem csak mondani kell, hanem tettekkel is kifejezni. „Az első úton az első lépések mindig a legnehezebbek. Igaz ez az egész picik első lépéseire, de igaz ez azokra is, akik a felnőtté válás útján teszik meg első lépéseiket; amikor már tudják, hogy mit szeretnek és miben tehetségesek. Ennél a pontnál van a közösség támogató erejének nagy felelőssége: érdemes és kell is őket ebben támogatni. Szimpatikus volt számunkra, hogy székesfehérvári közösségek összefogásában, munkájában valósult meg Lala új klipje, amelynek remek végeredménye lett.” A polgármester hangsúlyozta, továbbra is támogatni fogják a város tehetségeit, azt kérve, hogy ha a világ színpadain állnak majd, akkor se felejtsék el Székesfehérvár nevét.
 
 
Az „Aki tudja” című új nyári sláger videoklipjét Zsigmond Lala a Free Spirit Dance táncosaival közösen készítette. Vezetőjük Tóth Barbara elmondta, a jó hangulatú forgatás alatt teljesen egyetértettek a koncepcióval, remekül érezték magukat a közös munka alkalmával, így nem kizárt egy hosszabb távú együttműködés sem.
 
 
Az új dal szerzője ezúttal is Szabó Zé volt, akivel már nem először dolgozik együtt a fehérvári énekes. A zenei munkák márciusban indultak, a klip forgatására pedig egy hónapja került sor. Az „Aki tudja” hivatalos premierjét július 12-én, pénteken 16.30 órakor a Mistral Kiadó hivatalos Youtube-csatornáján tartják.
 
 
 
 
 
A sajtótájékoztató képei letölthetők a Galériából.
 
 
 
 
 
 
 
 
Szöveg: Torma Kinga Regina
Fotó: Molnár Artúr
 
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.