Az észak-amerikai indiánok életével, történelmével és kultúrájával ismerkednek a diákok a székesfehérvári önkormányzat velencei táborában ezen a héten. A 130 gyermek bátorságpróbával indította a programot, majd ezt követően névadási rituálén kapta meg a tábor sámánjától a rá legjobban illő nevet.
A törzsi dob hangja már messziről szólt, és Kacagó Napsugár, Sebes Kenu, Lopakodó Hold, Fekete Mancs, Fürge Íj és még 125 kis indián gyűlt össze a Székesfehérvári Gyermek és Ifjúsági Tábor központjában, hogy törzsekbe tömörülve hallgassák meg a napi programot, amelyet Magas Fa, azaz a táborvezető Kanczler Dániel hirdetett ki.
A velencei helyszínen a hét során a kézműves foglalkozásokon indián fejdíszt, talizmántartót, ékszereket készítettek. Megismerték az egyik legrégibb gyökerekkel rendelkező észak-amerikai sportot, a united lacrosse-t, amelyet egy háló végű bottal játszanak. A két csapat célja, hogy a labdával e háló segítségével minél több gólt szerezzen. A sport- és a kézműves foglalkozások között a kis indiánok táplálékot is szereztek (reggeliztek, ebédeltek és vacsoráztak), valamint este lehetőség nyílt füstjelek hazaküldésére is, vagyis az indián fejdísz letétele után visszaváltozva, táborozó gyerekként beszélni a szülőkkel az aznapi eseményekről.
Ma a saját kézzel elkészített, rojtozott, a harci törzs szimbólumát és az indián nevet is mutató pólóban csapott össze a három törzs. A sziúk, az apacsok és az irokézek egymással vetélkedtek: a fiúk és a lányok különböző próbákon vettek részt. A tábor utolsó estjén, ma megválasztják a harci törzsfőnököt és a törzs asszonyát, akik majd békésen vezetik a három törzset. Így pénteken mindenki jutalommal és sok-sok élménnyel tér majd haza a táborból.
A táborban készült fotók letölthetőek a Galériából.
fotó: Molnár Artúr



