Busszal az IKARUSBAN

2019.07.18. 14:06
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. július 18. (csütörtök)
Üzemlátogatáson mutatták be a jelenlegi buszgyártást.
 
 
Üzemlátogatást szervezett a Szent István Király Múzeum és az IKARUS Járműtechnikai Kft. AZ IKARUS - A Busz tárlathoz kapcsolódóan a jelenlegi gyártófolyamatokat mutatták be az üzem területén, ahol éppen rendőri és katonai feladatokat ellátó buszokat készítettek a dolgozók.
 
 
"Emlékszel?", "Húsz éve nem léptem át a küszöbét", "Te voltál az a sofőr, aki..." - főként ilyen mondatfoszlányokat csíptünk el a IKARUS gyárlátogatás gyülekezőjénél. A Szent István Király Múzeum és az IKARUS Járműtechnikai Kft. közös programján a buszrajongó gyerekek és felnőttek mellett nagyon sok volt Ikarus-dolgozó vett részt, akiknek az üzembejárás egyben egy munkatársi találkozó is volt.
 
Stílszerűen busszal szállították a látogatókat a gyáregységek között. Az "idegenvezető" Moór Gyula műszaki és minőségbiztosítási főmérnök volt, aki elmondta, hosszú szünet után három éve kezdődött újra a buszgyártás, és azóta töretlenül folyik. Ott tartózkodásunkkor éppen rendőrségi és katonai feladatokra szánt járműveket készítettek.
 
Mint Bányai Balázstól, a Szent István Király Múzeum történészétől megtudtuk, ez egyben az Országzászló téri IKARUS - A Busz című kiállítás egyik záróeseménye is: a tárlat még vasárnapig látható, és május végi nyitása óta már több ezren nézték meg a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeummal közös tárlatot.
 
A gyárlátogatáson készült képek letölthetők a Galériából.
 
 
Fotó: Simon Erika
Szöveg: Fejér Tamás
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.