Első Pokróc Piknik a Széna téren

2019.07.22. 12:44
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. július 22. (hétfő)
A sorozat szeptemberben más városrészekben is folytatódik
 
 
 

Július 27-én, szombaton 15 órától 19 óráig fesztelen köztéri partira várja vendégeit a Széna Téri Pokróc Piknik. Az első alkalommal megrendezésre kerülő családias esemény részleteiről sajtótájékoztató keretében számolt be Deák Lajosné önkormányzati képviselő, az esemény védnöke, Bosznai Péter, A Szabadművelődés Háza közösségfejlesztő szakembere, Deliné Szalai Borbála, a Mentaház Magánorvosi Központ ügyvezetője, Ruszák Reni edző, oktató, valamint Tárnok Ákos, a fellépő Los Andinos Együttes vezetője.
 
Deák Lajosné önkormányzati képviselő, a Széna téri Pokróc Piknik védnöke elmondta, az első alkalommal megrendezett délután programjait úgy próbálták alakítani, hogy számos korosztály igényeit kielégítsék. „Szervezünk egészségügyi szűrővizsgálatokat, lesznek családi-, sport- és gyermek programok. Szeretnénk továbbá felhívni a figyelmet a környezettudatos életmódra, kapcsolódva a Műanyagmentes Július nemzetközi kezdeményezéshez. Remélem, hogy a szombaton kilátogatók jó élménnyel térnek majd haza, és jövőre is szívesen látogatnak el ide, a Széna téri Pokróc Piknikre!”
 
A rendezvény 15 órakor, egy nordic walking bemutatóval rajtol el. Ezután, 15.40-től a Palacsinta zenekar gyerekkoncertje következik, 16.30-tól pedig pokrócbeszélgetések kezdődnek. Előbb Lippai Kitti és Kecskés Tímea, avagy a Ki? – Ti & Mi összefogás hölgyei tartanak interaktív háztartási hulladékkezelési bemutatót, majd a gyermekkori cukorbetegség felismeréséről, kihívásairól szól Mészárosné Jaskó Enikő dietetikus. Az eseményre kitelepül a Gaja Környezetvédő Egyesület is, akiknél a hozott minta alapján kútvizük minőségét is bemérethetik a résztvevők.
 
17 órakor Rusznák Reni edző, oktató interaktív sportbemutatót tart a Széna téri kondiparkban. Bemutatja, hogyan érdemes használni a kültéri fitneszeszközöket. Este, 18 órától ecuadori vendégével, Mario Godoy Aruirre népzene kutatóval lép a világot jelentő pokrócra a dél-amerikai, andoki muzsikát játszó Los Andinos zenekar.
 
A piknik egész ideje alatt a gyerekeket Sevella Zsuzsanna és a Gonda Emma konyhai edényekből, régi biciklikerékből és más csalafintaságokból létrehozott tucatnyi mobil köztéri játéka várja. A gyerekek számára megálmodott készségfejlesztő MintaKINCStár elnevezésű kézműves programon kívül a kicsik Tárnok Ákostól, a Los Andinos Zenekar vezetőjétől azt is megtanulhatják, hogy készíthetnek akár otthon is pánsípot.
 
Az érdeklődők egészségügyi szűrővizsgálatokon is részt vehetnek, illetve táplálkozási és életmód-tanácsokat kérhetnek a Mentaház Magánorvosi Központ és a Zöld Alma Diagnosztikai és Fejlesztő Központ szakembereitől, Mészárosné Jaskó Enikő dietetikustól, Ádám Kiara táplálkozási tanácsadótól, Dr. Benn Orsolya, gyermekgyógyász, endokrinológus, diabetológustól, Szabó Gyöngyvér TSMT mozgásterapeutától, Bójás Hajnalka, fejlesztő pedagógustól és Homolya Anikó logopédustól.
 
Bosznai Péter, A Szabadművelődés Háza közösségfejlesztő szakembere elmondta, a program a TOP 6.9.2-16-SF1-2018-00001 azonosítószámú, „Helyi közösségfejlesztés Székesfehérváron” című projekt részeként valósul meg. „A Szabadművelődés Háza és a HírBeleBumm Szociális Szövetkezet mellett, A Széna Téri Pokróc Piknik védnöke és szervezője Deák Lajosné önkormányzati képviselő. a pályázat lehetőséget biztosít arra, hogy a Pokróc Piknik sorozat szeptemberben Székesfehérvár több más városrészében folytatódjon.
 
Az ingyenes rendezvényen estebéddel várják a szervezők a megjelenőket, s mindenkit biztatnak arra is, ha kedvük van, hozzanak magukkal saját pokrócot és finomságokkal teli piknikkosarat is!
 
 
 
A sajtótájékoztatón készült képek letölthetők a Galériából.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Szöveg: Torma Kinga Regina (ÖKK)
Fotó: Simon Erika
 
 
 
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.