Kreatív foglalkozásokkal, sporttal és kirándulással töltik a szünidőt a Karitász Csoport táborosai

2019.07.29. 11:36
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. július 29. (hétfő)
 
 
 
 
 
A héten 43 gyermek részvételével zajlik a Karitász Csoport napközis tábora az Öreghegyi plébánián. A gyerekeket számos érdekes program várja, többek között kézműves és sportfoglalkozásokon, valamint drámajátékokon vehetnek részt. Pénteken kirándulni mennek, az úti cél a Velencei-tó. 


Kiselefánt, kosár és robot is készült agyagból a kézművesek asztalánál, az udvaron ügyességi játékok, a drámacsoportban pedig éppen egy mesefeldolgozás várta a gyerekeket az az Öreghegyi plébánián. Az itt működő karitász csoport közel húsz éve szervez egyhetes napközis tábort alsó tagozatos gyermekeknek. A táborvezető, Tarpataki Katalin elmondta: az idei évben 43 olyan diákot fogadtak, akik nagycsaládból érkeztek, vagy egyedülálló szülők gyermekei. A nyári szünetben nagy segítség ez a családoknak.

A Karitász Csoport működését támogató székesfehérvári önkormányzat nevében ma ellátogatott a táborba dr. Dienesné Fluck Györgyi önkormányzati képviselő. „Igazán családias a légkör, hiszen a foglalkozásokat vezető pedagógusok mellett sok segítő nagymama is tevékenykedik a táborban, s figyeli, terelgeti a gyerekeket. A felnőttek valamennyien a karitász tagjai. Sokat és örömmel dolgoznak azon, hogy szép élményekkel telve zárják majd a tábort a gyerekek.” – mondta a képviselő.

A sport- és kézműves foglalkozások, a drámajátékok három csoportban zajlanak. A foglalkozások délután egy óráig tartanak, majd a táborozók ebédelni indulnak a Zentai iskolába. Pénteken kirándulni mennek, az úti cél idén a Velencei-tó lesz, ahol a sok látnivaló mellett hajóra is szállnak, és megismerik a tó élővilágát.

A tábor első napján készült fotók letölthetőek a Galériából.


fotó: Molnár Artúr 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.