Legórobotokkal és gumicukorral kísérleteztek a táborozók

2019.07.30. 11:45
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. július 30. (kedd)
A Titkok Házába látogattak a gyerekek. Galéria
 
 
 
Robotika, varázslatos kémia, virtuális valóság – a Napraforgó táborosok jártak a Titkok Házában. Az utolsó tábori hét közös szervezésben zajlik, és sok érdekességet tartogat a diákoknak. A gyerekcsoport ma délelőtt ízelítőt kapott az élményközpont foglalkozásaiból: például a legórobotok, a drónok működésével ismerkedhettek, kipróbálhatták a szabadulószobát, a természettudományos laborkísérletekben pedig főszerephez jutott egy gumicukorka is. 


A Titkok Házában töltik a délelőttöket a Napraforgó Városi Napközis Tábor eheti résztvevői: kedden a legórobotok és a drónok működésével ismerkedhettek, programozhattak robotokat, ízelítőt kaptak a csillagászati programból, napórát készítettek, és kipróbálhatták a szabadulószobát is – mondta el Jancsó Tamás, a ház szakmai vezetője. A gyerekek jó hangulatban, játékos formában végzik a feladatokat, a flow-élménynek köszönhetően pedig észre sem veszik, hogy tulajdonképpen tanulási folyamat részesei.

A természettudományos laborban Dr. Nyerkiné Alabert Zsuzsa vezetett kémiakísérletet. A gyerekek megszavazták, hogy a kémcsőbe piros gumicukorka kerüljön a kálium-klorátra. A heves lefolyású, kellemetlen szagokkal járó kísérlet izgalomba hozta a fiatal közönséget: a hevítés során a só megolvadt, az átadott oxigéntől az édesség szénné égett, még a kémcső is elrepedt.

Az Óbudai Egyetem, az Echo Innovációs Műhely és az Önkormányzat partnerségében megvalósuló projekt céljáról Borján Péter, a Titkok Háza Tudományos Élményközpont igazgatója azt emelte ki, hogy a diákok műszaki pályák felé terelésében az első állomás az érdeklődés felkeltése, minél kisebb korban. Ez különösen jelentős a fontos gazdasági központként működő Székesfehérváron, tette hozzá.


A helyszínen készült fotók letölthetőek a Galériából!





Szöveg: Fraller Ildikó
Fotó: Molnár Artúr
 
 
 
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.