„Arra törekedjetek, ami fönt van!”

2019.08.04. 19:37
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. augusztus 4. (vasárnap)
Szent Donát tiszteletére tartottak misét az öreghegyi kápolnánál. Galéria 
 
 
 
 
Szent Donát tiszteletére mutatott be misét Spányi Antal megyéspüspök az öreghegyi kápolnánál. A szentbeszédben annak a harmóniának a kereséséről, megvalósításáról szólt – és arra buzdította a híveket –, ami ember és Isten között megvalósulhat. 



A vihar, a villámcsapás elleni védelmező Szent Donátot tisztelve imádkoztak ma a hívők Istenhez Öreghegyen, a szent nevét viselő kápolnánál: Spányi Antal megyés püspök mutatott be ünnepi misét a jelenlévő papsággal együtt.

Az emberi munka az isteni áldás nélkül nem hozhat sikert – a sok évszázaddal ezelőtt itt imádkozók lelkében élő harmóniáról beszélt a püspök szentbeszédében, akik – mint mondta – valahogy közelebb álltak Istenhez, mint ma. Az emberi lélekről így fogalmazott: „Hol ráhangolódunk az Istenre, hol meg – amikor az Isten látását, segítségét érezzük – elfelejtkezünk róla, és kezdjük a magunk útját járni. Az ember számára a kísértés nagyobb, mint a régebbi korok emberének volt: több a technikai lehetőségünk, nagyobbak az adottságaink, többre vagyunk képesek. Az ember jobban megtanulta manipulálni önmagát is, a környezetét is, a világot is. Így hát könnyen elhiteti magával, hogy nincs szüksége Istenre. (…) Arra törekedjetek, ami fönt van, és ne azt keressétek, ami itt van, és itt is marad!” – fogalmazott a püspök, és az Istenhez fűződő kapcsolatnak a kérdéseit tette föl a hívek előtt. Annak a harmóniának az igényét fejezte ki, ami Isten és ember között megvalósulhat, és arra a törekvésre buzdított, hogy Istent keresve a Földön vállalt szerepeket, feladatokat minél jobban, minél hűségesebben teljesítse mindenki.

A misén részt vettek a város vezetői, önkormányzati képviselői, a bor- és a vitézi rendek tagjai, valamint zarándokok is.



A kápolnánál készült fotók letölthetőek a Galériából!




                                         
Szöveg: Fraller Ildikó
Fotó: Molnár Artúr


 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.