Korzenszky Richárd kapja idén a rangos Szent István-díjat Székesfehérváron

2019.08.09. 10:44
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. augusztus 9. (péntek) 
A díjazottat sajtótájékoztatót jelentették be a Püspöki Palotában.  Galéria
 
 
 
 
 
Jövő kedden adják át a Szent István Emlékérmet és Díjat, amely Székesfehérvár egyik legrangosabb, civil kezdeményezésre alapított elismerése. Az idei díj várományosa Korzenszky Richárd bencés szerzetes, pedagógus, a Tihanyi Bencés Apátság nyugalmazott perjele – jelentették be a Püspöki Palotában rendezett sajtótájékoztatón.

A 2004-ben alapított Szent István Emlékérem és Díj a város legrangosabb civil elismerése. Évről évre olyan székesfehérvári, vagy a városhoz kötődő polgárnak ítélik oda, aki különösen magas színvonalú munkásságával és kiemelkedő emberi kvalitásával kiérdemli az elismerést. A díjat gondozó Államalapító Szent István Érdemrend és Díj Alapítvány célja a kezdetektől változatlan, azaz a keresztény értékrend elismertetése és elfogadtatása az egész magyar közösség vonatkozásában.

Az alapítvány kuratóriumának tagja, dr. Csurgai Horváth József elmondta, minden évben számos javaslatot kapnak Székesfehérvárról és városon kívülről a díjazottra vonatkozóan. Általában – többek között idén is – egyhangú döntés születik a szavazás során.

A díj odaítélésekor a kuratórium arra törekszik, hogy az egyik évben székesfehérvári illetőségű személyiség kapja a díjat, míg minden második évben olyan díjazottat keresnek, aki nem feltétlenül él és dolgozik a városban, hanem az egész nemzet előtt ismert és elismerésre méltó, életpályájával felmutatja számunka azokat az értékeket, amelyek Szent István életének értékei is. „Az államalapító ezer évvel ezelőtt élt, mégis mindenki tudja, mit jelent az ő értékrendje. Bőséggel találunk olyan embereket, akik ennek megfelelnek.” – fogalmazott Spányi Antal megyés püspök, a kuratórium elnöke.

A püspök bejelentette, hogy a kuratórium döntése nyomán idén Korzenszky Richárd bencés szerzetes, pedagógus, a Tihanyi Bencés Apátság tavaly nyugalmazott perjele lesz a díjazott, aki Pannonhalmáról indult, innen került Tihanyba. Egy nagyon változó időszakban, hosszú ideig volt az apátság elöljárója, és munkásságával nagyléptékű változásokat eredményezett Tihanyban. Ez a hely az ország egyik gyöngyszeme, nem csak a természeti adottságainak, de a Korzenszy Richárd atya által hozott szellemiségnek köszönhetően is. Richárd atya az életkorára való tekintettel tavaly mondott le a perjeli tisztségéről, azonban tanácsaival, jelenlétével, kapcsolataival továbbra is segíti az általa elindított munkát. Az atyát pedagógusként is sokfelé ismerik, meghatározó szerepe volt az oktatási rendszer formálásában. Ma is járja az országot, előadásokat tart, és tanúbizonyságot tesz műveltségéről, tudásáról, csodálatos előadói képességeiről.

Az idei díjat ünnepélyes keretek között augusztus 13-án, kedden 18.00 órakor a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban adják át.


Korábbi díjazottak:
Sobor Antal író (2004)
Dr. Fitz Jenő régész (2005)
Dosztál Béla 56-os forradalmár (2006)
Dr. Martyn Gizella orvos, Sulyok János Ignác ciszterci szerzetes (2007)
Tóth Mihály professzor (2008)
a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium (2009)
dr. Szabó Lajosné tanítónő (2010)
Kiss János nagyprépost, helynök (2011)
Balsay István Székesfehérvár korábbi polgármestere (2012)
Dr. Béres József, a Béres Zrt. elnöke (2013)
Dr. Rónai László idegsebész professzor (2014)
Kiss Melitta, a Magyar Örökség és Európa Egyesület titkára (2015),
Deresné Tanárki Mária, a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ igazgatója (2016)
Dr. Benkő Ágota, a Nagycsaládok Országos Egyesületének korábbi elnöke (2017)
Ribi Péter, a Fehérvár Travel Utazási Iroda ügyvezető igazgatója, a Fehérvár Travel Alapítvány alapítója (2018)


A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.

 

 


Szöveg: Havasi Tímea
Fotó: Simon Erika

 

 

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.