Szent István király ünnepe, a magyar államalapítás ünnepe

2019.08.20. 14:04
SAJTÓKÖZLEMÉNY  - 2019. augusztus 20. (kedd)
 
 
 
 
 
Augusztus 20-án, Szent István király ünnepén, a keresztény magyar állam megalapításának napján a város papságával közösen celebrált szentmisét a Szent Korona hiteles másolatának és első uralkodónk fejereklyéjének jelenlétében Spányi Antal megyés püspök a Szent Imre-templomban. A szentmise után a főpásztor megáldotta az új kenyeret, mint a családi jólét és a jövő jelképét, majd Isten áldását kérte valamennyi magyar család kenyerére és életére.


Augusztus 20-án, Szent István király ünnepén, a keresztény magyar államalapításnak, a magyar állam fennállásának emléknapján a Szent Imre-templomban celebrált szentmisét Fehérvár papságával Spányi Antal megyés püspök.

„István király ünnepén a sziklára épült ház példáját állítja elénk az egyház, mert minden bizonnyal Szent István szeme előtt is ez lebegett, amikor megalapította azt a keresztény magyar államot, amely átvészelt annyi szörnyűséget, amely annyi veszélynek volt kitéve, és mégis mindennel dacolva, a hit biztos alapjain megmaradt.” - hangsúlyozta ünnepi beszédében Spányi Antal. „Az első magyar király műve, a sziklára állított magyar nemzet és állam áll, és állni fog. Ennek egyik titka az, hogy az államalapító fontosnak tartotta azt, hogy tanítson. Hithirdetőket hívott, kolostorokat alapított, apátságokat, prépostságokat, templomokat építtetett. A tanítása azért volt hiteles, mert annak nemcsak igazságában hitt, hanem családjával együtt e szerint is élt. Példát mutatott. Ez a XXI. század emberének is a mindenkori üzenet. Tanuljunk Szent Istvántól, éljünk a hit alapjaira épülő, példamutató életet a jövőnk érdekében.” - zárta ünnepi prédikációját a megyés püspök.

A főpásztor hagyományosan a szentmise végén megáldotta az új kenyeret, amely az életet, a megélhetést és az otthont szimbolizálja, és Isten áldását kérte valamennyi magyar család kenyerére és életére. A megáldott kenyeret Spányi Antal szimbolikusan dr. Cser-Palkovics András polgármesternek és dr. Simon László kormánymegbízottnak, a Fejér Megyei Kormányhivatal vezetőjének adta át.

Az államalapítás ünnepén a Nemzeti Emlékhelyen folytatódnak a megemlékezések. Szent István szarkofágjánál 17 órakor kezdődik a tiszteletadás, majd 18 órakor a székesfehérvári képviselőtestület ünnepi közgyűlést tart a Szent István téren, ahol dr. Cser-Palkovics András ünnepi beszédét követően adja át a város által adományozott díjakat.

A szentmisén készült fotók letölthetőek a Galériából.

fotó: Molnár Artúr

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.