Komoly műszaki beavatkozással mentik meg a Vásártéri úti felüljárót

2019.08.29. 14:34
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. augusztus 29. (csütörtök)
A város 30 millió forintot biztosít a felújításhoz.
 
 
 

Június közepén zárták le a balesetveszélyessé vált Vásártéri úti felüljárót, azóta a statikai vizsgálatok és a felújítási tervek is elkészültek. Kiderült, hogy az évtizedekkel ezelőtt jóval kisebb forgalomra méretezett szerkezet komoly műszaki beavatkozást igényel. Székesfehérvár Önkormányzata 30 millió forintot biztosít a felújításhoz, melynek részleteiről helyszíni sajtótájékoztatón számoltak be Brájer Éva és Mészáros Attila önkormányzati képviselők. 


Télen jelentkeztek az első problémák, ekkor már talajkimosódásokat észleltek a Vásártéri úti felüljárónál a szakemberek. A helyszíni vizsgálatot követően született döntés a félpályás lezárásról, hogy így a rezgést okozó igénybevételt a híd egy részéről levegyék. Eközben több talajmechanikai és radarvizsgálatot is elvégeztetett az önkormányzat, hogy reális képet kapjanak a felüljáró tényleges műszaki állapotáról. A beérkezett szakvélemények és a háttöltésnél tapasztalt további állapotromlás miatt, a balesetveszély elkerülésére a Vásártéri felüljáró teljes lezárása mellett döntöttek, ami június közepén megtörtént.

Most egy komoly műszaki beavatkozás tervei készültek el, amelynek mintegy 30 millió becsült költségét a város biztosítja – jelentették be csütörtöki helyszíni sajtótájékoztatójukon Brájer Éva és Mészáros Attila önkormányzati képviselők. Nagyon sok maroshegyi és alsóvárosi használja nemcsak a Balatoni utat, hanem ezt a hidat is, és számos kérdés érkezett arról, hogy megkezdődött-e a felújítás – ezért is tartották fontosnak az önkormányzati képviselők még az iskolakezdés előtt a tényleges műszaki állapot és a megoldandó feladatok megismertetését.

„A Balatoni és a Vásártéri úti felüljáró is – az akkori hídnyilvántartás szerint –1935-ben létesült, még nem a manapság jellemző forgalmi viszonyokhoz méretezve. Az elkerülő út elkészültével 2006-ban került a város üzemeltetésébe a Balatoni út és az ottani felüljáró, innentől végeztet ellenőrzéseket és felújításokat az önkormányzat ezen a területen. Több felújításon átestek már ezek a hídszerkezetek a megépítés óta, és télen újabb jelzés érkezett, hogy egy komoly vizsgálatra van szükség. A város részletes talajmechanikai vizsgálatot indított el, ez alapján elkészült a műszaki javaslat és intézkedési terv a híd megmentésére.” – mondta el Brájer Éva, Maroshegy önkormányzati képviselője. Kiemelte: felelős és elkerülhetetlen döntést hozott a város a lezárással az itt élők és közlekedők biztonsága érdekében.

„Az elmúlt években már többször felmerült, hogy a híd szerkezetével és a Balatoni úti csatlakozásával szükséges valamilyen felújítást elvégeztetni. Sajnos az egyirányúsítás és a súlykorlátozás bevezetése sem hozott eredményt, ezért volt szükség a teljes lezárásra. Most a Vásártéri úti felüljáró szerkezetét és a Balatoni úti csatlakozást is megerősítik. A nagyfokú üregesedés okozta problémát több lépésben hárítják el: a Balatoni úti töltés injektálásos, habbeton-kitöltéses megerősítést kap, ezt követően a híd konzolja alá egy vasbeton gerenda kerül beépítésre, és a dilatációs szerkezet cseréje is megtörténik. A hídon és az útpadkán összegyűlő vizet elvezető rendszer is felújításra kerül, így kizárható lesz a későbbi szivárgások lehetősége. Mindezeket még idén, saját forrásból elvégezteti az önkormányzat. Ezt követően lehet a felüljárót – természetesen az eddigi korlátozásokkal – a forgalom számára visszaadni.” – ismertette Mészáros Attila, az 5. számú választókörzet önkormányzati képviselője.

Nagy Zsolt
, a Polgármesteri Hivatal Közlekedési Irodájának vezetője arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy bármilyen hihetetlenül hangzik, de 87 híd van Székesfehérváron – a kicsi gyalogoshídtól a sokméter széles és hosszú autóshidakig bezárólag. Ezeket folyamatosan figyelik, legutóbb 2017-ben végeztettek a város összes hídjára kiterjedő átfogó felülvizsgálatot. Akkor itt még csak a hídkorlátok és a szigetelést védő betonok felújítására volt szükség. Azóta azonban talajkimosódást tapasztaltak, és a geotechnikai vizsgálat kimutatta a károsodásokat a töltésben.

A Vásártéri úti felüljárón végzett felújítás várható befejezés nagyban függ az időjárástól, valamint az üzemelő vasúti pálya melletti munkavégzés lehetőségeitől. A Hivatal, a Városgondnokság és a MÁV képviselői erről – az időközben kiválasztásra kerülő kivitelezőkkel közösen – szeptember első felében zárják le a szakmai egyeztetéseket. A közlekedők türelmét kérik, mert a felújítási munkálatok körülbelül két hónapot vesznek igénybe, de még idén befejeződnek majd.

A helyszínen készült fotók letölthetőek a Galériából.









Szöveg: Stettler Zsuzsanna
Fotó: Bácskai Gergely

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.