Elsőéves hallgatók utcazenéltek és szerenádoztak a Belvárosban

2019.09.04. 19:56
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. szeptember 5. (csütörtök)
Mintegy kétszázan voltak az Összegyetemi Gólyatúrán. Galéria 
 
 
 
A Belvárosban elsőéves hallgatók számoltak oroszlánokat a Mátyás király-emlékműnél, rögtönzött szerenádokat adtak, utcazenéltek és jártak utána számos fehérvári érdekességnek az Összegyetemi Gólyatúrán. A mintegy kétszáz fiatalt Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte a Hotel Magyar Király előtti téren, köszönetét fejezve ki, hogy a fehérvári képzések valamelyikét választották.



A Hotel Magyar Király előtti térről indult este az Összegyetemi Gólyatúra, amit a város és a Hallgatói Tanács szervezett a Corvinus, a Kodolányi és az Óbudai Egyetem Székesfehérváron tanuló hallgatóinak. Élettel telt meg a Belváros, mintegy kétszáz fiatal gyűlt össze a programra.

Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte a gólyákat: az idén másodszor megszervezett túrával összehozzák az egyetemistákat, akik ezen az estén kicsit megismerhetik a várost is. „Szeretném megköszönni nektek, hogy a székesfehérvári képzések valamelyikét választottátok – bízom benne, hogy 3-3,5 év múlva is azt fogjátok mondani, hogy jó döntést hoztatok. Addig pedig élvezzétek ki a fehérvári egyetemista élet minden pillanatát: a hallgatói tanács tagjaival közösen mindent meg fogunk tenni azért, hogy a tanulmányok mellett jól is érezzétek magatokat.” – fogalmazott az alpolgármester, és a hallgatóknak felhívta a figyelmét a közelgő sportnapra és az Összegyetemi Gólyabálra.

A megalakult csapatok alapos kérdéssorokat kaptak a fehérvári nevezetességekről, érdekességekről: meg kellett számolniuk az oroszlánokat a Mátyás király-emlékműnél, megfejteni az okát, minek köszönhető a Rózsaliget savanyúvizének sajátos színe, tájékozódni a színház aktuális darabjairól és rájönni, kit/mit is néz Mujkó szobra a Városháza mellett. A fiataloknak bizonyítaniuk kellett a kreativitásukat és a rátermettségüket is, például rögtönzött utcazenéléssel, szerenádozással, így a Belvárosban sétáló járókelők hallhattak este Punnany Massifot, Beatricét, az Ady Endre utca egyik ablaka felé pedig a Csepereg az eső című számot küldték. A kilenc csapat eközben rejtette és védte egy-egy emberét, hogy a számháborús kódot más meg ne láthassa.

A közösségépítő program a Petőfi Kultúrtanszéken zárul.


A Belvárosban készült fotók letölthetőek a Galériából!




                                                  

Szöveg: Fraller Ildikó
Fotó: Molnár Artúr

 

 

 


 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.