KönyvtárMozi szakmai napoknak ad otthont Székesfehérvár

2019.09.09. 12:47
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. szeptember 9. (hétfő)
Az országos program két napig tart
 
 
 
 
A székesfehérvári Vörösmarty Mihály Könyvtár ad otthont 2019. szeptember 9-10. között annak a könyvtárszakmai konferenciának, amelynek témája a 2015-ben életre hívott országos szintű KönyvtárMozi szolgáltatás. A rendezvényen a megyei könyvtárigazgatók, a megyei könyvtári ellátásért felelős vezetők, valamint a KönyvtárMozi megyei felelősök vesznek részt, olyan jelentős nevű meghívott előadók társaságában, mint pl. Sörény Edina, az EMMI Könyvtári és Levéltári Főosztályának főosztályvezetője vagy Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm Kft. ügyvezető igazgatója. A szakmai napokon film- és könyvtárszakmai előadásokra, konzultációkra, továbbá tapasztalatcserékre, gyakorlati bemutatókra is sor kerül. A konferencia résztvevőit Brájer Éva alpolgármester és Buriánné Tarró Edit, a Vörösmarty Mihály Könyvtár igazgatója köszöntötte.
 
A KönyvtárMozi programot négy éve indította útjára az Informatikai és Könyvtári Szövetség (IKSZ), valamint a Magyar Nemzeti Filmalap a Kecskemétfilm Kft-vel együttműködve, azzal a céllal, hogy a magyar filmkultúra kincseit ismertessék meg a nézőkkel. A program a Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszerhez (KSZR) csatlakozott kistelepülési könyvtárakban érhető el az IKSZ koordinálásával, a megyei hatókörű városi könyvtárak közreműködésével.
 
Az idei évi szeptemberi konferencia házigazda szerepét a székesfehérvári Vörösmarty Mihály Könyvtár vállalta magára. A programsorozat kezdetén Brájer Éva alpolgármester köszöntötte a résztvevőket. „Ez az évünk könyvtárszakmai szempontból is igazán tartalmas év, hiszen éppen véget ért a nagyszabású Vándorgyűlés, máris újabb konferenciát láthatunk vendégül. Gratulálok mindazoknak, akik ezt a kultúrmissziót megálmodták, életre hívták, és az elindulása óta ötletekkel és tartalommal töltik meg.” – hangsúlyozta az alpolgármester.
 
Ahogy Ramháb Mária, az IKSZ igazgatója elmondta: „A KönyvtárMozi a hagyományos könyvtári szolgáltatásokon túlmutató, az audiovizuális elemeket modern, XXI. századi technikai feltételekkel közvetítő, a magyar filmkultúra értékeit középpontba állító – közvetve könyvtári – szolgáltatás.” Kiemelte, hogy a KönyvtárMozi a könyvtár falain belülre viszi a moziélményt: modern informatikai és technikai támogatással kerülnek vetítésre a filmek, amelyek között a magyar filmkultúra neves alkotói által létrehozott értékei, kiemelkedő alkotásai találhatók meg (akár eredeti, akár digitálisan felújított verzióban) – többek között animációs filmek, játékfilmek, dokumentum- és ismeretterjesztő filmek. A filmek között minden korosztály megtalálja a maga számára valót. A KönyvtárMozi több mint szimpla filmvetítés: minden vetítés alkalmával a könyvtáros vagy az általa hívott vendégelőadó tart kísérő előadást, foglalkozást, így válik teljessé az élmény – a könyvtárhasználók nem csak megnézik az adott filmet, de megismerik annak keletkezéstörténetét, részletesebb, mélyebb képet kapva az adott alkotás meritumáról, a magyar filmkultúrában betöltött szerepéről; továbbá a közoktatást, köznevelést kiegészítő, támogató programként, illetve a kistelepülési helyi közösségi szintű szerveződések, csoportok szabadidős-kulturális programjaként is helytáll.
 
A kétnapos rendezvénysorozat legizgalmasabb programjait Buriánné Tarró Edit, a VMK igazgatója ismertette, majd Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm Kft. ügyvezető igazgatója tartotta meg az első előadást, amelyben a filmgyártó legismertebb alkotásairól, köztük a Vizipók csodapókról, a Magyar Népmesékről és a Mesék Mátyás királyról sorozatról szólt.
 
A programot értékelő, a programban résztvevők számára fejlődési lehetőséget és tapasztalatcserét biztosító vándorkonferenciát először rendezték meg Székesfehérváron. Az országos találkozón az előadások mellett a hivatalos rendezvény kísérőprogramjai lehetőséget biztosítanak Székesfehérvár és Fejér megye sokszínű kulturális életének megismeréséhez is. A konferencia programjai Székesfehérváron, Csókakőn és Fehérvárcsurgón zajlanak majd.
 
 
 
A helyszínen készült képek letölthetők a Galériából.
 
 
 
 
 
 
 
 
Szöveg: Torma Kinga Regina
Fotó: Molnár Artúr
 
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2019 Szeptember
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
      
1
30
      
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.