Virágos Székesfehérvár

2019.09.09. 13:55
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. szeptember 9. (hétfő)
Mától október 6-ig lehet pályázni növényekre. Galéria
 
 
 
 
 
 
Már tíz éve támogatja Székesfehérvár Önkormányzata és Székesfehérvár Városgondnoksága a lakosság parkosítási törekvéseit a „Virágos Székesfehérvár” növényültetési pályázattal. A 2020-ban átvehető növényekre mától egy hónapon keresztül lehetet pályázni. Az idei kiírásban újdonságként szerepel, hogy a társasházak pályázhatnak vadszőlőre is, amit a kukaketrecek befuttatására használhatnak, illetve ismét lehet igényelni komposztot. A pályázat részleteiről sajtótájékoztató keretében számoltak be a szervezők. 


A virágosabb, zöldebb Székesfehérvárért immár tízedik éve ír ki növényültetési pályázatot Székesfehérvár Önkormányzatával együttműködve a Székesfehérvár Városgondnoksága Kft.. A 2011-ben indított pályázat első évében mindössze 139 jelentkező volt. A kezdeményezés sikerét pedig mi sem bizonyítja jobban, minthogy évről-évre gyors ütemben növekszik a résztvevők száma. Az intézmények és társasházak mellett idén is pályázhatnak a családi házban lakók, valamint az erkélyeket, ablakokat szépíteni vágyók.

A város életében fontos, hogy ezeket a közösségeket szolgáló programokat támogassuk, hangsúlyozta dr. Cser-Palkovics András polgármester a sajtótájékoztatón. A forrás biztosítása mellett szükség van a Városgondnokság szakmai tudására és munkájára, és nélkülözhetetlen azon közösségek, magánszemélyek és intézmények részvétele, akik vállalják a virágos zöldfelületek gondozását. Régiós elismerést nyertünk már idén, az országos versenyben is van esélyünk, és a nemzetközi megmérettetés jó eredményében is bizakodunk.” A polgármester arra bíztatott mindenkit, hogy éljenek a lehetőséggel, pályázzanak, hogy minél több növény kerüljön ki, mert ettől valóban zöldebb, virágosabb lesz Székesfehérvár.

Több mint 125 ezer növényt ültetett el a virágosabb, zöldebb Fehérvárért pályázók közössége. A tíz éve elindult pályázaton ma már a város lakosságának harmada indul. Ez egy nagyon jó részvételi arány, mondta Bozai István. Egyre többen kapcsolódnak be a vonzóbb városkép kialakításába ingatlanjaik virágosításával. Szép példák vannak lakótelepeken kialakult kertészkedő közösségekről, akik a házuk előtti területet színes, pihenésre alkalmas kertté alakították át. Gyönyörű látványt nyújtanak a pályázaton kapott, dúsan virágzó muskátlik és petúniák az ablakok, erkélyek és virágtartóiban. A városgondnok felhívta a figyelmet arra az újdonságra, hogy a társasházak pályázhatnak vadszőlőre is, amit a kukaketrecek befuttatására használhatnak.

Jövő év tavaszán egynyári palántákat és muskátlikat vehetnek át a pályázó székesfehérvári lakosok. A növénytelepítési pályázat kizárólag a www.varosgondnoksag.hu honlapon található adatlap kitöltésével érvényes. Az adatlapon a kategória kiválasztása után ki kell választani az „egységcsomagot”, majd beírni a személyes adatokat. A pályázó nyilatkozik arról, hogy a megnyert növényeket szakszerűen elülteti, és gondját viseli, majd kap egy automatikusan generált sorszámot. A torlódás elkerülése érdekében a nyertes pályázók tavasszal pedig időpontot foglalhatnak a növények átvételére az e-mailben kapott linken. A pályázatokat október 6-ig lehet benyújtani.

A pályázat kihirdetésén jelen voltak dr. Horváth Miklósné és Molnár Tamás önkormányzati képviselők, valamint a Fehérvár Médiacentrum által meghirdetett panelkert-szépségverseny győztesei: Sípos Éva és a Sípos Jenő.

A sajtótájékoztatón készült fotók letölthetőek a Galériából.

fotó: Bácskai Gergely

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2019 Szeptember
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
      
1
30
      
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.