Légiósok a Városházán

2019.09.12. 15:33
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. szeptember 12. (csütörtök)
A klubok játékosait Mészáros Attila fogadta
 
 
 
A 2019/20-as bajnokságban szereplő, Székesfehérváron játszó külföldi sportolókat köszöntöttek a Városháza Dísztermében. Az Alba Fehérvár kézilabdázóinak és kosárlabdázóinak, a Hydro Fehérvár AV19 jégkorongozóinak és a MOL Fehérvár FC labdarúgóinak Mészáros Attila alpolgármester beszélt a város történelméről, jelenéről, valamint a hazai és nemzetközi sportszintéren betöltött kiemelkedő szerepéről.
 
Több mint 40, a városban működő valamennyi sportklub égisze alatt játszó légiós játékos és a csapatok szakmai stábjai gyűltek össze csütörtökön kora délután a Városháza Dísztermében, ahol Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte a vendégeket.
 
„Nagy öröm és megtiszteltetés, hogy elfogadták a meghívásunkat, annak ellenére, hogy tudjuk, már most nagyon sűrű a sportolók számára az új 2019/20-as szezon.” – kezdte köszöntő gondolatait az alpolgármester, aki elmondta, hogy a város életében mindig kiemelt helyen állt a sport. Ezután Székesfehérvár történelmi jelentőségéről beszélt a sportolóknak, a város több mint 1000 éves múltjának rövid összefoglalása után pedig a jelenről is szólt Mészáros Attila: „Szoktuk mondani, hogy egy városban a kultúra és a sport a legnagyobb közösségformáló erő. Ehhez a közösségformáláshoz a hazai sportolókon kívül a klubcsapatok külföldi játékosai is évről-évre nagyban hozzájárulnak. Egy-egy sportsikernek rendkívül nagy városmarketing értéke van, arról nem is beszélve, hogy mennyi fiatal sportolót inspirálnak.” – emelte ki az alpolgármester. Ahogy fogalmazott, a város erős gazdaságából származó adóforintok járulnak hozzá ahhoz, hogy az önkormányzat kiemelten tudja támogatni a klubok működését.
 
A találkozón elhangzott, hogy a székesfehérvári sportinfrastruktúra-fejlesztés a MOL Aréna Sóstó megépítésével nem ért véget: a multifunkcionális jégcsarnok beruházásának indításához a város a kormányzati döntésre vár, illetve 2020-ban indul a több mint 3000 fő befogadására alkalmas kézi- és kosárlabdacsarnok építése. Az alpolgármester a találkozó alkalmával izgalmas mérkőzéseket és sok szurkolót kívánt a klubcsapatoknak az idei szezonra is.
 
 
Az eseményen készült képek letölthetők a Galériából.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Szöveg: Torma Kinga Regina
Fotó: Simon Erika
 
 
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 November
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
      
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
      
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.