Diákolimpia, ISK, Nyitott tornatermek

2019.09.12. 18:40
SAJTÓKÖZLEMÉNY -  2019. szeptember 12. (csütörtök)
Testnevelő tanárok szakmai fóruma. Galéria
 
 
 

A hagyományokhoz hűen idén is a Tóvárosi Általános Iskolában indították a tanévet az általános és középiskolai testnevelők. Az iskolai sportkörökért felelős pedagógusok egyeztették az intézmények sportprogramjait, megbeszélték a Diákolimpia versenynapjait, valamint tájékoztatást kaptak Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnoktól az iskolai sport, diáksport támogatás jelenlegi helyzetéről is.

 

Főhajtással kezdődött a testnevelőtanárok szakmai fóruma ma a Tóvárosi Általános Iskolában. Egykori kollégájukra, a nyáron váratlanul elhunyt Sziksz Tiborra emlékeztek. A Székesfehérvári SZC Vörösmarty Mihály Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának egykori pedagógusa sokat tett a közösségért, a városi sportéletért. Emléke előtt tisztelegve az idei tanévtől az ő nevét viseli az általános és középiskolai asztalitenisz verseny.

A megemlékezést követően a testnevelő tanárok tájékoztatást kaptak arról, hogy Székesfehérvár  Közgyűlése 15 millió forinttal támogatja az iskolai sportkörök munkáját. Mint azt Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok elmondta, a mindennapi testnevelés mellett az iskolai sportkörök a tehetséggondozás mellett hasznos, tartalmas időtöltést biztosítanak, és legfőképpen szolgálják a gyermekek egészségét. 

Ezt követően a Cutler Fehérvár szakmai vezetője, Pletser Ádám adott tájékoztatást társadalmi felelősségvállalás programjukról, amely azt a célt szolgálja, hogy minél több fiatallal megismertessék a mozgás örömét. Az együttműködés már elkezdődött az iskolákkal, és most egy szakmai anyag kidolgozása kezdődött a testnevelőtanárokkal közösen.

A 2019/2020-as tanév immár a 33., amikor kezdetét veszi a Diákolimpia® versenysorozat. A versenykiírásokról, a jelentkezési feltételekről is tájékoztatták a város testnevelőit a mai szakmai fórumon. „Székesfehérvár közgyűlésének döntése értelmében a város valamennyi iskolája – függetlenül attól, hogy milyen fenntartású, állami, egyházi, magán vagy alapítványi – a saját kategóriájában részt vehet a versenyeken.” – hangsúlyozta Magony Tamás, a Polgármesteri Hivatal sportmunkatársa. Elmondta, a Magyar Diáksport Szövetség által hirdetett versenyen 18 kategóriában mintegy tízezer Székesfehérváron tanuló általános és középiskolás vesz részt.

A szakmai vezetők köszönetet mondtak azoknak a testnevelő tanároknak, edzőknek, gyógytornászoknak, akik idén is vezetik a Nyitott tornatermek program foglalkozásait. Szeptembertől huszonhárom helyszínen huszonnégyféle sportolási lehetőséget biztosít Székesfehérvár Önkormányzata több ezer mozogni, sportolni vágyó fehérvárinak.

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 November
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
      
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
      
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.