Mindenkit hazavárnak!

2019.09.13. 12:31
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. szeptember 13. (péntek)
Kihelyezett osztályfőnöki órát tartott a Székesfehérvári Zenés Szórakozóhelyek Egyesülete
 
 
 
 

Rendhagyó, kihelyezett osztályfőnöki órát tartott a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium két osztályának a Székesfehérvári Zenés Szórakozóhelyek Egyesülete. Az első rendhagyó alkalom célja is az volt, hogy a fiatalok szélesebb körben megismerjék az egyesület munkáját, illetve az éjszakai élet egyes veszélyeit, valamint, hogy baj esetén gyors megoldást tudjanak találni. A Petőfi Kultúrtanszéken tartott órán dr. Cser-Palkovics András polgármester, Kovács Antal, az egyesület elnöke, Schekk Géza rendőr alezredes, Farkas-Bozsik Gábor tűzoltó alezredes, valamint Pixa beszélgettek a fiatalokkal.
 
 
 
 
Az idén megalakult Székesfehérvári Zenés Szórakozóhelyek Egyesületének célja a városban megtalálható szórakozóhelyek egyesítése, hogy együtt biztonságosabb kikapcsolódást tudjanak nyújtani a szórakozni vágyóknak. A helyszíni infrastrukturális és biztonságtechnikai intézkedéseken túl fontos, hogy az eseményeken résztvevők is ismerjék az egyes veszélyeket, valamint megtanulják, hogy ha megtörtént a baj, milyen módon tudnak gyorsan reagálni. Az Egyesület munkájának ezért komoly részét képezi a fiatalok tájékoztatása, képzése. Ennek első alkalmaként pénteken délelőtt a Petőfi Kultúrtanszéken megtartották az rendhagyó, kihelyezett osztályfőnöki órájukat a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium két osztályának.
 
 
A fiatalokhoz elsőként dr. Cser-Palkovics András polgármester szólt: „Az elmúlt években a fiatalok körében készített felmérések alapján az látható, hogy a korosztályotokat bizony foglalkoztatja a biztonságos szórakozás kérdése. Nem kiselőadást tartva, mégis szeretnék nektek mondani két dolgot: szerintem lehet egy fiatalnak úgy jól éreznie magát, hogy ő és a társai is biztonságban vannak, a másik fontos dolog pedig, hogy mindig vigyázzatok egymásra!” A polgármester felhívta a gyerekek figyelmét arra is, hogy baj esetén se habozzanak azt szüleiknek, tanáraiknak, vagy a hatóságoknak jelezni és tőlük segítséget kérni.
 
 
A Székesfehérvári Zenés Szórakozóhelyek Egyesületének munkáját Kovács Antal elnök ismertette. Elmondta, hogy a rendvédelmi szervekkel közösen alakították ki azt a kritériumrendszert, amely alapján egy klub elnyerheti a „Biztonságos szórakozóhely” logót, amelyet jelenleg Székesfehérváron a Petőfi Kultúrtanszék, a Paraba, a FEZEN, a Nyolcas Műhely és az Alba Bár birtokolnak. „A mi érdekképviseletünk a jövő generációjáról szól, a rendszer pedig azért jött létre, hogy az olyan személyeket, akik nem hagyják a többséget normálisan szórakozni, ki tudjuk szűrni a tömegből. Bízom benne, hogy a rendőrséggel, katasztrófavédelemmel és az ÁNTSZ-szel közösen kialakított rendszer titeket is arra sarkall majd, hogy azokat a helyeket látogatjátok a jövőben, amelyeknek megvan ez a biztosítéka.” – fogalmazott az elnök. Mint elmondta, a minősítést a klubok fél évre kapják, és az SZZSZE-vel kötött megállapodás alapján a minősítés tényét sajtónyilvánosan kezelik. A minőségbiztosítási rendszer lényege a klubok és a hatóságok közötti folyamatos kapcsolattartás: a bekamerázott szórakozóhelyeken készült videókat, melyekhez a rendőrségnek és a katasztrófavédelemnek rendezvényidőszakban hozzáférése van, egy hétig tárolják, akkreditál létszámtól függően pedig ügyeletes egészségügyi személyzet is elérhető a helyszínen.
 
 
A rendhagyó osztályfőnöki órán a rendvédelmi szervek részéről Schekk Géza rendőr alezredes, valamint Farkas-Bozsik Gábor tűzoltó alezredes is beszélgettek a fiatalokkal. Mind a ketten azt hangsúlyozták a szórakozni vágyók számára, hogy szüleik minden gyermeket épen és egészségesen várnak haza, ezért körültekintően, felelőséggel szórakozzanak, legyen meg bennünk az egészséges önkontroll és az egészséges mérce.
 
 
Utolsónak a sokak által jól ismert székesfehérvári Dj, zeneszerző Tóth Dániel, Pixa beszélt. „Talán nekem van veletek szemben a legnagyobb felelősségem, és én szolgálhatok nektek élő példával is. Inkább arról szeretnék beszélni, hogy merre kellene menni, nem pedig arról, hogy merre nem. Voltam már sok olyan helyzetben, amikor megindult a tömeg, de ezeket sokkal jobb megelőzni, mint utólag gondolkodni, hogy máshogy is lehetett volna. Egy biztos, ha a mértékletesség elvét követitek és vigyáztok egymásra, ahogy a klubok is megtesznek mindent annak érdekében, hogy vigyázzanak rátok, akkor a legtöbb bajt elkerülhetitek!” – tette hozzá a zenész.
 
 
 
 
„BIZTONSÁGOS SZÓRAKOZÓHELY” minősítés feltételrendszere:
 
1. Együttműködés a hatóságok által lefolytatott eljárások során, munkájuk segítése, folyamatosan kapcsolattartás.
2. Házirend alkalmazása összhangban a hatályos jogszabályokkal (23/2011. (III.8.) Kormányrendelet). A házirend közzététele a helyszínen és online.
3. Az értékesített étel- és italáru származásának, összetevőinek 100%-os követhetősége.
4. Fémdetektor alkalmazása a beléptetésnél.
5. A rendezvény ideje alatt 100 vendégenként min. 1 fő biztonsági őr alkalmazása.
6. Minimum négyzónás, interneteléréssel rendelkező kamerarendszer üzemeltetése.
7. Megkülönböztető jelzés használata (karszalag, jegy) a 18 év alatti vendégeknél.
8. A befogadóképességtől függetlenül olyan beléptető rendszer alkalmazása, amely bármely pillanatban alkalmas a létesítményben tartózkodó létszám pontos megjelenítésére.
9. Valamennyi szabadba nyíló, menekülés szempontjából figyelembe vehető ajtó a menekülés irányába nyíljon és pánikzárral legyen felszerelve.
10. A menekülésre figyelembe vehető kijáratok felett mindenhol saját akkumulátorral rendelkező, világító kivitelű biztonsági jelzés legyen.
11. Az Országos Tűzvédelmi Szabályzat követelményei szerint meghatározott tűzoltó készülék darabszám felett, a szabadba vezető kijáratok mellett kerüljön elhelyezésre egy-egy tűzoltó készülék.
12. A teljes személyzet részesüljön félévente egy alkalommal tűzvédelmi oktatásban és a tűzriadó terv gyakorlása is féléves időközönként történjen meg.
13. Évente egy, drogprevencióval kapcsolatos esemény megtartása.
 
 
 
 
 
Az eseményen készült fotók letölthetők a Galériából.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Szöveg: Torma Kinga Regina
Fotó: Simon Erika
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 November
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
      
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
      
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.