150 éve önálló a Székesfehérvári Evangélikus Egyházközség

2019.09.13. 20:39
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. szeptember 13. (péntek)
 
 
 
 
 

Önállóságának 150. évfordulóját ünnepli a Székesfehérvári Evangélikus Egyházközség. Ez alkalomból a gyülekezet egy háromnapos programot szervezett, amely pénteken szabadtéri tárlattal és faültetéssel vette kezdetét. A délutáni ünnepségen a város nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester emléklappal és ünnepi gondolatokkal köszöntötte a közösséget.

 

A Székesfehérvári Evangélikus Egyházközség történetében elérkezett az az idő, amikor 150 éves önállóságára tekinthet vissza. Ennek alkalmából ünnepi programokat szerveztek szeptember 13-15-ig. A háromnapos eseménysorozat pénteken kiállítással és köszöntővel kezdődött. E közösség 150 éves története is azt mutatja, egy város a közösségei által válik erőssé, és maradhat az, kezdte ünnepi gondolatait Székesfehérvár polgármestere. A gyülekezet tagjainak, a családoknak sorsa alkotta a gyülekezet saját történetét, és vált ez a 150 év városunk történelmévé - fogalmazta meg a városvezető. A most megnyílt tárlatról szólva elmondta, az összeállított anyag jól mutatja Isten és az egyes személyek, a családok és a város kapcsolatát. „Voltak nehezebb és könnyebb időszakok, de a város, s benne e gyülekezet is ment előre, erősödött. Jól látható és érezhető, hogy mind épített örökségében, mind szellemiségében a 150 év alatt az evangélikus gyülekezet Székesfehérvár részévé vált.” Dr. Cser-Palkovics András a város nevében emléklapot nyújtott át Bencze András lelkésznek, ezzel köszöntve a 150 éves fehérvári gyülekezetet.

A köszöntőt követően a gyülekezet énekkara lépett színpadra Csekéné Bányai Erzsébet vezényletével, majd a gyülekezet történetéről tartott rövid előadást Bödő István főlevéltáros, az MNL Fejér Megyei Levéltára igazgatóhelyettese. Szólt a reformáció XVI. századi eseményeiről, az 1860-70-es évekről, a fehérvári gyülekezet alakulásáról, majd a templom építésének körülményeit ismertetve zárta előadását. A mai esemény faültetéssel zárult, ahol Bencze András lelkész mondott köszönetet az elmúlt 150 évért, s kérte Isten áldását a gyülekezetre.

A háromnapos eseménysorozat szombaton gyülekezeti családi nappal folytatódik, majd vasárnap a 10.30 órakor kezdődő ünnepi istentiszteleten Gáncs Péter nyugalmazott evangélikus püspök hirdet igét a Székesfehérvári Evangélikus Templomban.

A megnyitón készült fotók letölthetőek a Galériából.

fotó: Simon Erika

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 November
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
      
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
      
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.