Kétszáz magyar kitenyésztésű galamb, baromfi és nyúl

2019.09.18. 12:05
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. szeptember 18. (szerda)
Szombaton kisállat-bemutató lesz a Civil Központ előtt. Galéria
 
 
 
Szombaton kisállat-bemutatóra várják az érdeklődőket, a családokat a Civil Központ előtti téren: majd kétszáz galambot, baromfit és nyulat csodálhatnak meg a kilátogatók, a színházteremben pedig előadásokat is szerveznek.  A rendezvény 10 órakor kezdődik. 



A V-61 Alba Regia Galamb- és Kisállattenyésztők Egyesülete ketreces kisállat-bemutatót szervez szeptember 21-én, szombaton 10-17 óra között a Fehérvári Civil Központ előtti téren: a közönség 28 galamb-, 4 baromfi-, kacsa-, pulyka- és nyúlfajt csodálhat meg, összesen kétszáz állattal. A fajtaklubok szakmai referensei pedig a színházteremben tartanak előadásokat a magyar kitenyésztésű állatokról.

Szűcs Antal
, a V-61 Alba Regia Galamb- és Kisállattenyésztők Egyesületének elnöke elmondta, hogy a magyar kitenyésztésű fajtákat már tizedik éve mutatják be Fehérváron a nagyközönségnek. Tavaly kiadták a Magyar tájak galambfajtái című szakkönyvet – ezt ajánlják mindenkinek, aki szeretne elmélyülni a témában.

Hagyományosan a Székesfehérvári  és Erdélyi Bukó Galambokat Tenyésztők Fajtaklubja is ott lesz a bemutatón: Bárány István egyesületi tag a látványshowról elmondta, hogy nemcsak a rendkívüli programokat szeretnék hirdetni, hanem arra a szellemiségre irányítani a figyelmet: lehetőség szerint tartsanak az emberek kisállatokat szükségleteik kiegészítésére.

A rendezvény a gyönyörködtetés mellett betekintést ad a tenyésztők munkájába is. Akik ellátogatnak a bemutatóra, láthatják a székesfehérvári bukó galambot és a városhoz kapcsolódó magyar óriásnyulat is, ezenkívül az ország területének több képviselője képviselteti magát. Több előadást kínálnak 11 órától – a székesfehérvári fajtán kívül hallhatunk például a budapesti magasröptű keringőről, a debreceni pergőről, a komáromi bukógalambról és a magyar óriásbegyes és kakasdi székely begyes fajtákról.

A Magyar Kisállatfajták Napjához kapcsolódó rendezvényre mindenkit szeretettel várnak!


A sajtótájékozttaón készüét fotók letölthetőek a Galériából!







Szöveg: Fraller Ildikó
Fotó: Simon Erika
 

 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.