XV. Lecsófőző Vigasság

2019.09.21. 18:20
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. szeptember 21. (szombat)  
A Székesfehérvári Család- és Gyermekjóléti Központ csapata nyerte a lecsófőző versenyt Galéria 
 
 
 
 

Közel hatszáz csapat vett részt az idei Lecsófőző Vigasságon. A tizenötödik alkalommal megrendezett őszi gasztronómiai fesztiválon kicsik és nagyok egyaránt találtak kedvükre valót. A zsűri által 20 legjobbnak ítélt lecsó közül a Székesfehérvári Család- és Gyermekjóléti Központ csapatának kedvezett a szerencse. Az ismert alapanyagok mellett szívvel és lélekkel készült lecsót Németh Nóra vezetésével készítették, ő ülhetett a királyi trónra, és lett 2019-ben a Lecsókirálynő cím birtokosa.

Hazai, mezei, húsgombócos, tojásos és kolbászos, harcsával és hússal gazdagított lecsók hozzávalóit készítették elő szombaton kora reggeltől a XV. Fehérvári Lecsófőző Vigasságon. A kezdetektől fogva sikeres program ötletgazdája-alapítója Sipos József sportújságíró volt, aki hét éven át, haláláig szervezte és vezette is a programot. Az első alkalommal – akkor még a Várkörúton – hatvan bográcsban rotyogott a lecsó, azóta ez a szám megtízszereződött: 2019-ben is sok százan –magánszemélyek és cégek, sport- és civil egyesületek képviselői – jelentkeztek és foglaltak főzőhelyet a Zichy liget, Dózsa György út, Móri út egy vagy akár több pontjára, hogy együtt töltsenek egy napot.

A város legrégebbi és egyben legnagyobb gasztronómiai rendezvényén a baráti társaságok, munkahelyi közösségek a finom étkek elkészítésén túl a főzőhelyek kialakítására is nagy gondot fordítottak. A bográcsokat tartó klasszikus háromlábú állványok mellett volt, aki kosárlabdapalánkra, újrahasznosított alkatrészekből készült, saját kézzel készített emelőkaros szerkezetre akasztotta az üstöt. Volt, akinek segítője is akadt: Rácz József munkatársai három éve főznek Süsü, a sárkány segítségével. A lecsó elkészítésében idén pedig - a saját tervezésben és kivitelezésben elkészült - Alba Regina sárkánykirálynő volt a csapat segítségére. A látványos, ember nagyságú, mozgó szerkezetet, amely a bográcsot tartotta, többek között újrahasznosított anyagokból készítették el mintegy fél év alatt.

Az asztalok környékét ötletes díszekkel varázsolták még színesebbé a résztvevők. A paprika és hagymafüzér mellett szalmával töltött, befőttesüvegből kialakított őszi kompozíciót, színes kiskerteket, félbevágott gázpalackból kialakított virágtartókat, hulladékból készített kutyát és hatalmas plüsszöldségeket is láthattak a járókelők.

Ám a látványosságok mellett mégiscsak a finomabbnál finomabb illatok árulkodtak arról, hogy mindenki belecsapott a lecsó készítésébe. Hazai, mezei, gombás, sáfrányos, húsos, harcsás, húsgombócos, titkos recept és a „mindent bele” elv alapján készülő finomság rotyogott a több száz bográcsban. Így nem volt könnyű helyzetben idén sem a zsűri, amelynek tagjai 108 lecsóból kellett, hogy kiválasszák a 20 legjobbat. Ezt követően már Fortuna kezében volt a döntés, hiszen a döntőbe került csapatok sorsolás útján kapták a helyezést. Az idei első helyezett a Székesfehérvári Család- és Gyermekjóléti Központ csapata lett, a főzést vezető Németh Nóra pedig a Lecsókirálynő.  Az első helyezettnek járó díjat dr. Cser-Palkovics András polgármester adta át. A Sipi-kupát a Crazy Lecsó Team vitte haza, és gazdára talált a legdekoratívabb főzőhely és a zsűri különdíja is.

A családokat a Zichy ligetben egész nap játszóházak, gyerekfoglalkoztatók várták, a színpadon pedig egymást követték a táncos produkciók. Fellépett a Felicita KTSE, a Free Spirit Dance Stúdió és a Főnix Rock and Roll SE csoportjai. Délután a gyerekeket Mihályi Réka várta Masni és Pocó című koncertjére, majd Oláh Gergő műsora következett. A színpadi műsorok mellett a főzőterületen is folyamatosan szólt a zene, a jó hangulatért a Bordó Sárkány Régizene Rend, a Brassdance együttes, a Brass&Roll, a Dynamite Dudes, a Hollóének Hungarica Régizene Együttes és a Huckleberry Guys felelt.

Hagyományosan a Lecsófőző Vigasság ad alkalmat a városi nyugdíjasklubok sportvetélkedőjének díjátadójára is. A nyugdíjas klubok 8 fős csapatai közül az idei évben az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület (ARNYE) Öreghegyi Nyugdíjas Klubja lett a vegyes verseny győztese. Második helyen a Maroshegy - Vörösmarty II. Klubja, míg a harmadik helyen a Videoton Nyugdíjas Szervezete végzett. A női csapatok versenyében az ARNYE Palotavárosi klubja lett az első. Őket a dobogó második fokán a Tóvárosi Nyugdíjasok Baráti Társasága követte, míg az ARNYE Cser János Postás Klubja végzett a harmadik helyen. A díjakat átadó Viza Attila tanácsnok és Magony Tamás sportreferens gratulált a negyedik helyezett Videoton Nyugdíjas Szervezet és a versenyt ötödik helyen záró ARNYE Belvárosi Klub tagjainak is.

A „Legidősebb női versenyző” kategóriában a 80 éves Kovács Pálnét (Videoton Nyugdíjas Szervezete) és Mészáros Lászlónét (ARNYE Öreghegyi Nyugdíjas Klub), a „Legidősebb férfi versenyző” kategóriában a 73 éves Kiss Lászlót (ARNYE Öreghegyi Nyugdíjas Klub) és Illyés Endrét (ARNYE Öreghegyi Nyugdíjas Klub) köszöntötték. A Legaktívabb közösség idén az Alba Regia Nyugdíjas Egyesülete lett.

A vigasságon készült fotók letölthetőek a Galériából.

 

 fotó: Simon Erika
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.