A közösségekért végzett munkáért adtak át elismeréseket

2019.09.27. 16:30
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. szeptember 27. (péntek)
A díjazottak: Stettler Zsuzsanna, Havasi Tímea és Magony Tamás. Galéria
 
 
 
Elismerő oklevelet adományozott három közszolgáltatásban dolgozó személynek az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért. Az oklevelet a székesfehérvári civil szervezetek és a helyi közösség munkájának önzetlen segítéséért, fejlődésük támogatásának elismeréseként kapta Stettler Zsuzsanna, Havasi Tímea és Magony Tamás. Az oklevelek átadására sajtótájékoztatón került sor, melyen részt vett Róth Péter alpolgármester, Németh László, az alapítvány elnöke és Domokos Tamás kuratóriumi tag. 

 

Az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért 2016 novemberében jelentette be, hogy elismerő oklevelet adományoz olyan magánszemélyeknek, akik legalább öt éve dolgoznak állami, önkormányzati intézménynél, szervezetnél vagy többségi önkormányzati tulajdonú vállalkozásnál a megyeszékhelyen, és sokat tettek a civil szervezetekért, a helyi közösségért. A közszolgáltatásban dolgozók személyes elköteleződése, támogató hozzáállása nélkül a civil szektor programjai, szolgáltatásai, rendezvényei nehezebben tudnának megvalósulni: a kölcsönös együttműködés a záloga az eredményes munkának.

A javaslatok alapján 2019-ben Stettler Zsuzsanna, a Székesfehérvári Polgármesteri Hivatal Kommunikációs Iroda vezetője, Havasi Tímea, a Kommunikációs Iroda munkatársa és Magony Tamás, a Hivatal Sportirodájának munkatársa kapta az elismerést.

Róth Péter alpolgármester köszönetet mondott a jó kezdeményezésért, amellyel a civilek azoknak a munkáját ismerik el, akik a közösség egészéért dolgoznak, majd megköszönte a jelöléseket az alapítvány idei kiírására. „Nagy öröm, hogy ebben az évben három olyan kollégát ér a megtiszteltetés, aki a Városházán dolgozik: az, hogy a civilek elismerik a Polgármesteri Hivatal munkatársainak a munkáját, az minden városi alkalmazott számára elismerés.” – fogalmazott az alpolgármester.

A díjazottak munkájukon felül azt a pluszt rakják bele a mindennapok tevékenységébe, ami az eredményességhez vezet, fejezte ki Németh László az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért elnöke. A kommunikációs szakemberek elismerését tekintve hozzátette, hogy a civilek munkáját a nyilvánossággal megismertetni leginkább hozzájuk kötődik, és ezáltal is fontos szereplői a város életének, a közösségfejlesztésnek. Domokos Tamás kuratóriumi tag azt emelte ki, hogy nincs közösségfejlesztés partnerek nélkül: a közös ügy akkor tud fejlődni, hitelesen működni, ha az érintettek mindannyian kiveszik belőle a részüket – úgy a civil, mint a közszféra és a vállalati partnerek. Ezek a tevékenységek nem férnek bele a hivatalidőben elvégzett munkába: a sikerük azon múlik, hogy a megvalósítók sokszor munkaidőn kívül is rendelkezésre állnak.

A rendezvényen Havasi Tímea és Magony Tamás vették át okleveleiket, Stettler Zsuzsanna nem tudott részt venni a programon.

Az esemény meglepetésvendége volt dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki a gratulációkat követően Polgármesteri Elismerő Emlékérmet adott át Németh Lászlónak – a helyi közösség önzetlen támogatásáért végzett munkája elismeréseként.

A rendezvényen részt vett Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok.

 

 

Az elismerésben részesülők:

Stettler Zsuzsanna, a Székesfehérvári Polgármesteri Hivatal Kommunikációs Iroda vezetője

Stettler Zsuzsanna hosszú évek óta vezeti a Kommunikációs Irodát, munkatársaival folyamatosan pontos információkkal látják el a közvéleményt a várost érintő ügyekről, segítve ezzel az önkormányzat, az intézmények és a civil szervezetek munkáját. Fontos számára a hitelesség, a pontosság, az átadott információk széles köre és a csapatmunka. Székesfehérváriként, köztisztviselőként, újságíróként úgy teljesíti feladatait – ha kell, a nap 24 órájában –, hogy az mindig a várost és az itt élőket szolgálja.

 

Havasi Tímea, a Székesfehérvári Polgármesteri Hivatal Kommunikációs Iroda munkatársa

Havasi Tímea 2011. január 1-je, vagyis a kezdetek óta dolgozik a Kommunikációs Irodán. Fáradhatatlan tevékenysége hiánypótló a sajtó, a közvélemény és a lakosság számára, melyet lelkiismeretesen és segítőkészen végez. Az elmúlt években számtalan eseményről, programról, rendezvényről tájékoztatta a Fehérváron élőket. Segíti, támogatja a civil szervezeteket azzal, hogy tevékenységeikről folyamatosan hírt ad a médiának. Munkája precíz és pontos.


Magony Tamás, a Székesfehérvári Polgármesteri Hivatal Sportirodájának munkatársa

Magony Tamást nem kell bemutatni a sportkedvelő fehérváriaknak, hiszen – ki tudja hogyan – az összes városi sportrendezvényen fellelhető. Nevéhez fűződik az országban egyedülálló Nyitott tornatermek program, amely hosszú évek óta működik Székesfehérváron. A Nordig Walking elterjedését is neki köszönhetjük, a diáksport széleskörű elismertségét, valamint azt, hogy a Kihívás Napján együtt mozog az egész város.

 
A rendezvényen készült fotók letölthetőek a Galériából!




                                            

Szöveg: Fraller Ildikó, Simon Rita
Fotó: Simon Erika

 

 

 

 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.