A múlt ismeretében építjük a jövőt! – 30 éves az Albatrosz Repülő Egyesület

2019.09.28. 12:57
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. szeptember 28. (szombat) 
A Városháza Dísztermében ünnepelt a jubiláló szervezet.    Galéria
 
 
 
 
 
 
Tagtársak és családtagjaik, hazai repülőterekről érkezett vendégek és a különféle repülési szakágak képviselőinek részvételével rendezett ünnepi találkozót és konferenciát a 30 éves Albatrosz Repülő Egyesület a Városháza Dísztermében. A program elején a vendégek egy kisfilmet néztek meg a szervezetről, majd ünnepi köszöntőkkel, előadásokkal folytatódott az esemény.

„A Városháza valóban a város háza, a fehérváriak legfontosabb közösségi tere. Amikor egy város számára fontos szervezet a 30. születésnapját ünnepli, akkor annak itt van a helye,  a Díszteremben. Fehérvár közössége így kíván tiszteletet tanúsítani Önök iránt, és megköszönni azt a munkát, amelyet végeztek!” – fogalmazott köszöntőjében dr. Cser-Palkovics András polgármester.

A városvezető gratulált a jubileumhoz, köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik a kezdetektől tagjai voltak a repülős közösségnek, erősítették, fejlesztették az egyesületet, szem előtt tartva nem csak a saját, hanem a város érdekeit és mindazok szándékát, akiknek a repülés ügye fontos Székesfehérváron és az országban egyaránt. A polgármester történelmi rangjához méltó vállalkozásnak nevezte a Nemere-projektet, és hangsúlyozta, hogy a Börgöndi Repülőtér megmentésével az egyesület beírta magát a város történetébe.

A polgármester a ma már önkormányzati tulajdonú reptér és a mellette lévő iparterület fejlesztési lehetőségeiről is beszélt. A tárgyalások folyamatban vannak a nagy, állami finanszírozású fejlesztésről, amely jelenleg kormánydöntésre vár. Ennek elkészültéig megvalósulhat egy kisebb léptékű, de a reptér infrastruktúrája és kiszolgáló egységeinek szempontjából létfontosságú beruházás városi finanszírozással, helyi összefogással. Ez a fejlesztés nem akadályozná a nagyléptékű átalakítást, sőt, része lenne annak – mondta a polgármester, aki köszöntője végén emléklapot adományozott a jubiláló szervezetnek.

„Ha viccesen akarnék fogalmazni, akkor azt mondanám, hogy harminc évvel ezelőtt két nagy dolog történt Magyarországon. 1989-ben megkezdődött az ideiglenesen hazánkban állomásozó orosz katonák kivonása, illetve Székesfehérváron megalakult az Albatrosz Repülő Egyesület.” – hangsúlyozta előadásában Szilády Dezső, a szervezet elnöke.

Elmondta, hogy a rendszerváltás után az MHSZ (Magyar Honvédelmi Szövetség) megszűnésével Székesfehérváron szükség volt a repülősportokat összefogó szervezetre. Az egyesület nem örökölt semmit, így eszközök és repülőtér nélkül kezdte meg a munkát tíz jóakaratú emberrel. Az egyesület szépen gyarapodott: a szervezet gerincét alkotó ejtőernyősökhöz és a hőlégballonosokhoz csatlakoztak a sárkányrepülősök, a modellezők és az Öreg Sasok. Szépen jöttek a különféle hazai és nemzetközi eredmények, majd komoly áttörést jelentett, hogy 1995-ben sikerült használatba venni és felfejleszteni a leromlott állapotú repteret.

2008-ban derült égből villámcsapásként érte az Albatroszt, hogy az akkori városvezetés pár napos határidővel a reptér elhagyására szólította fel a szervezetet. Nagyon nehéz, ám mégis aktív, kétéves időszak után a 2010-ben megalakult új városvezetés merőben új korszakot hozott, amely az Albatrosszal együtt elkezdett dolgozni a terület visszaszerzéséért.

A megalomániás, nagygépes forgalmú reptér helyett ma már az terv, hogy kisgépek fogadására alkalmas, üzleti és sportcélú repülőteret hozzanak létre Börgöndön. Jelen állapotában a reptér infrastruktúrája és kiszolgálása mélyen alatta van a hazai kisrepülőtereknek, így azonnali intézkedésekre van szükség. 

„Összegzésül elmondhatom, hogy a 30 év alatt egy gyarapodó, magasan képzett, a repülésért elkötelezett csapat jött létre, ahol barátok lettünk és mindig számíthattunk egymás munkájára.” – fogalmazott Szilády Dezső. Legfontosabb érdemként emelte ki a repülés múltjának megőrzését, ápolását, a fiatalok képzését, oktatását és azt, hogy az egyesület kilátástalan helyzetben is képes volt kiállni a repülésért, melynek eredményeként meg tudta őrizni a városnak a repülőteret. 

A jubileumi találkozó a különféle szakágak képviselőinek előadásaival és elismerések átadásával folytatódott a Városházán.

 

A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.


 

–   Vége

Szöveg: Havasi Tímea

Fotó: Simon Erika
 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2019 Október
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
23
27
28
   
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.