Az ókortól napjainkig a zene szárnyán

2019.09.30. 16:45
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. szeptember 30. (hétfő)
Október 7-én indul az ARSO évada. Galéria
 
 
 
 
 
 
Utazás időben, kalandozás a művészetekben. Ezt ígéri az Alba Regia Szimfonikus Zenekar (ARSO) idei évada. A PartiTúra Ifjúsági Hangversenysorozat és a Farkas Ferenc Hangversenybérlet műsorát ismertették meg azon a hétfői sajtótájékoztatón, amelyen jelen volt Brájer Éva alpolgármester, ifj. Major István, az ARSO igazgatója és Dubóczky Gergely vezető karmester.  


Népdalok és műzenék, az ókori mitológia világa, Pablo Picasso alkotásai és a kortárs zene, valamint Mozart Varázsfuvolája is megelevenedik a színpadon a PartiTúra ifjúsági hangversenysorozat idei programjában. A felnőtteknek szóló, október 7-én induló Farkas Ferenc bérlet előadásaiban pedig sztárszólisták, örökzöldek és ritkaságok, valamint romantika szerepel minden mennyiségben.

Rendhagyó, egyedi, izgalmas, romantikával fűszerezett évadnak nézünk elébe, mondta Brájer Éva a hétfői sajtótájékoztatón. Az alpolgármester örömét fejezte ki, hogy a hagyomány tisztelete mellett a kortárs zene és a képzőművészet is szerepet kap az idei évadban. A gondosan előkészített műsorok jól tükrözik a kimagasló művészi hozzáállást, az értékesített bérletek száma pedig a közönség igényét, lelkesedését és várakozását. „Az, hogy közel 400 bérletet megvásároltak már eddig, visszajelzés a város számára. A gazdaságilag erős Székesfehérvár jó döntésének bizonyult, hogy néhány évvel ezelőtt egy új kulturális intézményt alapított, a szimfonikus zenekar pedig évről évre építkezett. Megszólítva és összefogva a városban működődő kórusokkal, civil szervezetekkel, oktatási intézményekkel ma már egyre szélesebb körben terjesztik a magas minőségű művészetet.” 

Ifj. Major István,
az Alba Regia Szimfonikus Zenekar igazgatója ismertette a PartiTúra 2019/2020-as évadának műsorát. Az október 11-én kezdődő hangversenysorozat első előadásán népdalok és műzenék szerepelnek. A szimfonikusok az ókori mitológia világába kalauzolják decemberben a fiatalokat görög zeneszerző és karmester segítségével, majd a februári előadáson Pablo Picasso hét művészeti irányzatát kortárs zenével kísérik. A sorozat zárásaként A varázsfuvola mesés történetét ismerhetik meg a diákok. 

Sztárszólisták, örökzöldek és ritkaságok, valamint romantika minden mennyiségben – röviden így foglalható össze az Alba Regia Szimfonikus Zenekar 2019/2020-ra meghirdetett Farkas Ferenc bérlete.  Dubóczky Gergely vezető karmester elmondta, ambiciózus és különleges vállalásokat tett a zenekar az idei évadban. Reményét fejezte ki, hogy a következetes koncepcióval szerkesztett koncertek ugyanúgy rabul ejtik majd a gyakorlott hangverseny-látogatókat, mint a kezdő komolyzene-rajongókat. Az új évad látszatra hagyományosan, a nyitány–versenymű–szimfónia elve alapján strukturált műsorai számos újdonságot és néhány formabontó megoldást is tartalmaznak.

A két őszi és az újévi koncert karmestere Dubóczky Gergely lesz, a tavaszi két esten vendég dirigensek állnak a zenekar élére. Az évadot Smetana Moldvája nyitja, ami után mahleri barangolás következik a német romantikában: A fiú csodakürtjéből szólal meg három dal az angyali kicsengésű IV. szimfónia előtt – mindkét darab szoprán szólóját a már nemzetközi porondon is jegyzett ifjú tehetség, Pasztircsák Polina énekli.

Ibériai dallamok jegyében született a novemberi program. Az idén 75 éves Eötvös Péter The Gliding of the Eagle in the Skies (A sas siklása az égen) című alkotása a Baszk Nemzeti Opera felkérésére született és értelemszerűen köszönnek vissza belőle a baszk zene hangszerei, melódiái is. Ravel virtuóz G-dúr zongoraversenye és a Rogyion Scsedrin műhelyében, Bizet népszerű operájából készült, kalandos sorsú Carmen-szvit pedig ízig-vérig Ibéria zenei szülötte. A zongoraverseny szólóját Ránki Dezső, a legendás hírű, évtizedek óta a világ legjobbjai között számon tartott, Kossuth-, Liszt-, Bartók-Pásztory- és Prima Primissima-díjas művész játssza.

Január 1-jén Bernstein, Gershwin és Frank Sinatra muzsikájával köszöntik 2020-at a muzsikusok, Tompos Kátya, Gájer Bálint és a Fehérvár Big Band társaságában. S a vidám hangulatú amerikai zenében is felfedezheti majd a közönség az érzelmeket hatalmában tartó, örök romantikát.

Márciusban Leonard Sini karmestert és Alexandre Dimcevski hegedűművészt fogadja az Alba Regia Szimfonikus Zenekar egy tradicionális műsor kapcsán, amely újból a német romantikáról szól. Weber Euryanthe-nyitánya és Brahms II. szimfóniája között a keszthelyi születésű, Bécsben képzettséget szerzett Goldmark Károly Hegedűversenye alkotja a programot.

Az évadot parádés Csajkovszkij-est zárja Donato Renzetti vezényletével, Boross Csilla közreműködésével. Megszólal a Dante-ihlette Francesca da Rimini nyitány, Tatjána levele az Anyeginből és a legnépszerűbb, az f-mollban írt IV. szimfónia. „Kell több? Nem mond ez eleget?” – kérdezte Tatjána a levele elején. „Kell több? Nem mond ez eleget?” – kérdezhetnénk most, az évad bemutatásának végén.

A Farkas Ferenc Hangversenybérlet öt koncertet tartalmazó bérletének ára 9900 forint, a jegyár 2000, 2600, 3200 forint. Jegyek és bérletek a Zenekar jegypénztárában, a Fehérvári Jegyirodában és a www.arso.hu  oldalon keresztül kaphatók.
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2019 Október
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
23
27
28
   
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.