Esernyőkkel és rózsaszínű lufikkal a mellrák elleni sétán

2019.10.05. 12:09
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. október 5. (szombat)
A szűrés fontossága mellett a magunkra való odafigyelés lelki tényezőire hívták fel a figyelmet. Galéria
 
 
 
 
 
Az Országalmától indult ma a mellrák elleni séta: az őszi esőben sokan indultak el azért, hogy a megelőzésre és a szűrések fontosságára irányítsák a figyelmet. „Higgyünk abban, hogy lehetünk legjobb feleségek, legjobb anyák, barátok, társai egymásnak akkor is, hogyha fontosak vagyunk magunknak, és odafigyelünk arra, mire is vágyunk valójában!” – fogalmazta meg a Závodszky Noémi színművész a lelki tényezők szerepéről. A közösség által képviselt ügyről dr. Cser-Palkovics András polgármester pedig azt az üzenetet tolmácsolta a séta résztvevőinek, hogy vigyék haza, és adják át másoknak is a megelőzés, a szűrés fontosságát.  



Október a nők hónapja: szombaton délelőtt színes esernyőkkel és rózsaszínű lufikkal gyülekeztek a mellrák elleni közösségi sétára a nők, a családok, a sportolók, a kisebb-nagyobb közösségek, a város vezetői és önkormányzati képviselői. Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok megköszönte minden résztvevőnek, hogy csatlakoztak a hagyományos közösségi programhoz. A nemcsak a nők számára életmentő szűrések fontosságára irányítva a figyelmet köszönetet mondott a rendezvényen résztvevő férfiaknak is, köztük az amerikai focistáknak és a jégkorongozóknak.

Závodszky Noémi
színművész a séta háziasszonyaként a megelőzés fontosságára hívta fel a figyelmet: „Azon belül is a lelkünk fontosságára, arra, hogy helyezzük át a fókuszt magunkra. Higgyünk abban, hogy minden rajtunk múlik! Higgyünk abban, hogy lehetünk a legjobb feleségek, legjobb anyák, barátok, társai egymásnak akkor is, hogyha fontosak vagyunk magunknak, és odafigyelünk arra, mire is vágyunk valójában!” Azt a tapasztalatát osztotta meg: sokan nem úgy élnek, hogy a saját életük főszereplői – ami ellen a lélek tiltakozik, és ez mindenféle betegség formájában mutatkozik meg.

A rendezvényen dr. Cser-Palkovics András polgármester azt az örömét fejezte ki, hogy a nem túl jó idő ellenére idén is sokan csatlakoztak a kezdeményezéshez. Köszönetet mondott Závodszky Noéminek, aki évek óta kitartóan vállalja fel a rendezvényen való részvételét, szerepét – jelezve az ügy fontosságát –, valamint azoknak, akik Kovács Szilviával együtt személyükkel hitelesítik ezt a témát, és köszönetét fejezte ki, hogy egyre több közösség csatlakozik a programhoz. „Ebben a kérdésben is képesek vagyunk összefogni, megmutatni a városnak az erejét, és közösen felhívni egy fontos kérdéskörre a figyelmet: megelőzés, szűrés – ezt vigyük magunkkal haza, és adjuk át másoknak is!” – fogalmazott a polgármester.

Dr. Krisztián Erika
megyei tisztifőorvos rövid összefoglalójában azt a sajnálatos tényt emelte ki, hogy Magyarországon évente több mint 2000 nőt veszítünk el úgy, hogy a diagnosztika lehetősége adott, és az időben való felismerés életet menthet. Sajnálatos így az a tény is, hogy a kiküldött meghívólevelek ellenére a nők alig 50%-a vesz részt szűrésen. Az aktív figyelemfelhívás tehát nemcsak ma fontos, hanem az év minden napján – tette hozzá.


A rendezvényen készült fotók letölthetőek a Galériból!





Szöveg: Fraller Ildikó
Fotó: Simon Erika
 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2019 Október
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
23
27
28
   
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.