Országos szimpózium zajlik a Titkok Házában

2019.10.10. 12:40
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. október 10. (csütörtök)
Az MTMI készségek informális keretek között működő fejlesztéséről tanácskoznak. Galéria
 
 
 
 
Szakmai műhelykonferenciát szervezett az Echo Innovációs Műhely: a Titkok Házában a hazai természettudományos élményközpontokról osztották meg tapasztalataikat az ország különböző városaiból érkező szakemberek. A célok között mindenképpen a kooperációt és egy közös tudásbázis létrehozását jelölték meg, hogy a jó gyakorlatok minél szélesebb körben elterjedhessenek a MITMI készségek fejlesztésében.  



Természettudományos élményközpontok Magyarországon
címmel tartanak ma szakmai műhelykonferenciát a Titkok Háza Tudományos Élményközpontban. A kezdeményezés célja, hogy egy közös tudásbázis jöhessen létre az élményközpontok között, a hosszú távú eredményes működés céljával.

Molnár Tamás
ifjúsági és civil tanácsnok köszöntötte a Székesfehérvárra érkező szakembereket, arról a jó gyakorlatról beszélve, ami unikális, egyedülálló ágazati összefogással hoz létre különböző innovációkat a gazdaságilag erős városban. Ilyen törekvés például annak a lehetőségnek a biztosítása, hogy a fiatalok a munkaerőpiacon sikeresek lehessenek a jövőben – ezért indították el az önkormányzat, a cégek és civil szervezetek együttműködésével három éve az Alba Innovár Digitális Élményközpontot, ahova ezidáig 12 ezer kisdiák juthatott el. A Titkok Háza pedig – ami állami és uniós kezdeményezéssel jött létre – egy újabb jó lehetőség az iskolások számára, illetve az elmúlt héten átadták az első okostantermet. A cél az, hogy ezek a lehetőségek minél több helyen jelen legyenek a városban, fogalmazta meg a tanácsnok, és azt kívánta a szimpózium résztvevőinek, hogy minél több jó gyakorlattal gazdagodva térjenek haza.

A természettudományos kompetenciafejlesztés vitathatatlanul fontos célját emelte ki Lengyel Zoltán, az EMMI Európai Uniós Fejlesztéspolitikáért Felelős Államtitkárság Projektfelügyeleti és Tervezési Főosztályának főosztályvezetője. Az MTMI készségek eredményes fejlesztésével kapcsolatban azt mondta, hogy nagyobb számban van szükség ilyen központokra: a legfogékonyabb életkorban kell megszerettetni a diákokkal ezeket a tantárgyakat, amikor a tudásvágy kísérletező kedvvel is társul, illetve hangsúlyt helyeznek nemcsak a gyerekek, hanem a szülők bevonására is. Az informális oktatás támogatásával, ezeknek a lehetőségeknek a biztosításával hozzájárulnak a szociokulturális és területi különbségek csökkentéséhez, valamint a célzott pályaorientáció eredményességéhez. Az EFOP 3.3.6. projekt 4,475 milliárd forinttal támogat 13 projektet, tette hozzá.

Domokos Tamás
, a Kodolányi János Egyetem Fejlesztő Szociológiai Tanszékének vezetője az élményközpont működéséről azt mondta: a konstrukciónak helye van a társadalmi-gazdasági-oktatási erőtérben, hiszen sikereket lehet elérni az informális oktatási formával, pedagógiai munkával. A digitális eszközöket más-más módon használják a különböző generációk – ez a családok életében is tetten érhető –, ahogy a gyorsan változó és gyorsan elavuló eszközök funkciója az oktatásban is folyamatosan alakul, míg az átadandó törvényszerűségek, tartalmak maguk alapjaiban ugyanazok. A tanszékvezető kifejezte, hogy hagyományt szeretnének teremteni a szakmai eszmecserével, hiszen fontos lenne megismerni az ország más területein működő élményközpontokat. Ezekeknek az elterjesztése ügy kell, hogy legyen, és erősíteni kell a kooperációt is, fogalmazta meg.

A szimpóziumon áttekintették az országban elindult természettudományos élményközpontok eddigi működési tapasztalatait, a projektek sikeres megvalósítását nehezítő problémákat, és a prezentációk kapcsán kötetlen beszélgetések formájában osztották meg egymással a jó gyakorlatokat. Az EFOP-projekt keretében 12 élményközpont működik jelenleg az országban, a fórumra Győrből, Pécsről, Nyíregyházáról, Gyöngyösről, Salgótarjánból, Békéscsabáról, Balassagyarmatról, Szolnokról, Mohácsról, Nyíregyházáról is érkeztek szakemberek a tapasztalatcserére.



A rendezvényen készült fotók letölthetőek a Galériából!




                                                       

Szöveg: Fraller Ildikó
Fotó: Varju Zoltán Mihály

 

 


 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.