Székesfehérváron tartja vezetőképző összejövetelét a Nemzeti Ifjúsági Tanács

2019.10.18. 17:11
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. október 18. (péntek) 
Fontos, hogy a fiatalok beleszóljanak a döntésekbe.    Galéria  
 
 
 
 
 
 
Ma kezdődött és vasárnapig tart a Nemzeti Ifjúsági Tanács őszi vezetőképző összejövetele, melyet immár második alkalommal tartanak Székesfehérváron. A programsorozat elsődleges célja az ifjúsági vezetők új generációinak képzése, felkészítése a rájuk váró feladatokra. A megnyitón dr. Cser-Palkovics András polgármester fontosnak nevezte, hogy a fiatalok felvállalják a közösség irányítását, és felelősen beleszólnak az őket érintő ügyekbe, döntésekbe.

A Nemzeti Ifjúsági Tanács Magyarország legnagyobb ifjúsági ernyőszervezete. Feladata, hogy képviselje a tagszervezeteit, megteremtse az ifjúsági szervezetek és a döntéshozók közötti párbeszédet, hangot adjon a fiatalokat érintő ügyeknek és kérdéseknek, és elősegítse az ifjúságpolitikai célok megvalósítását. A NIT a tagszervezetek segítségével éri el a fiatalokat, majd feltárja a problémákat, és az ifjúság erős, egységes hangjaként szólítja meg a mindenkori kormányt.  A NIT jelenleg közel 100 tagszervezettel működik, melyek között a legnagyobb országos szervezetek, a kistérségi, helyi szinteken működő egyesületek és alapítványok egyaránt megtalálhatók.

A tanács október 18-20-a között Székesfehérváron tartja őszi vezetőképző összejövetelét mintegy hetven résztvevővel. A háromnapos program elsődleges célja az ifjúsági vezetők új generációinak képzése, felkészítése a rájuk váró feladatokra és kihívásokra.

„Optimizmus, bizonyosság és önbizalom, ezek a jó vezető legfőbb ismérvei. A jó döntésekből derül ki, hogy ki a jó vezető.” – fogalmazott köszöntőjében dr. Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára. Fontos feltételként említette még az együttműködést és a csapatmunkát, melyekre a jó vezető erőforrásként tekinthet. Hasonlóan fontos az értékek és az elkötelezettség egyértelművé tétele, a csapattagok mentorálása, a példamutatás, a vezető elérhetősége és számonkérhetősége.

Az államtitkár hozzátette, az elmúlt években meghozott kormányzati döntések eredményeként a XXI. században olyan ígéretes fejlődési pályára állt Magyarország, amely a határokon innen és túl élő valamennyi nemzettestvér számára meghozhatja a szellemi, a lelki és a gazdasági megújulást. Ebben a munkában az EMMI partnerként tekint az ifjúságra, a kormányzat pedig fontosnak tartja a mélyre ható párbeszédet a fiatalokkal. „Hisszük, hogy együtt gondolkodva, generációkon átívelően járulhatunk hozzá a nemzet megújulásához.” – emelte ki dr. Latorcai Csaba.

Székesfehérvár számára fontosak azok a fiatalok, akik itt tanulnak, vagy bármilyen módon a városhoz kötődnek. Ugyanakkor az is öröm, hogy a különféle találkozók, programok kapcsán máshonnan is jönnek ide fiatalok, találkozási pontként tekintenek a városra, és itt tárgyalják meg azokat a kérdéseket, melyek a magyar ifjúságot foglalkoztatják – mondta köszöntőjében dr. Cser-Palkovics András polgármester. Köszönetét fejezte ki a megjelenteknek a vezetői feladatok vállalásáért, mellyel szolgálják a közösségeiket. Ez nagy munka és nagy felelősség is.
„Nagyon fontos a Ti feladatotok abban is, hogy ha felvállaljátok egy közösség irányítását, a dolgokba való beleszólás felelősségét, akkor egyúttal a mi munkákat is segítitek, hogy megértsük a mai fiatalok és a következő generációk gondolkodásmódját, kommunikációját. Tőletek várjuk azokat az információkat, melyeket adott esetben döntéssé tudunk érlelni.” -  fogalmazott a városvezető.

„A jó vezetők mellett a közösségnek szüksége van lelkes önkéntesekre, csapatjátékosokra, jó szakemberekre, akik építik, erősítik és formálják a környezetüket. Mivel viszonylag kis ország vagyunk, szűkös természeti erőforrásokkal, különösen fontos számunkra, hogy a bennünk rejlő lehetőségeket a lehető legjobban használjuk ki.” – emelte ki nyitó beszédében Hegedűs Zoltán, a NIT elnöke.

A program résztvevői pénteken és szombaton egy-egy plenáris beszélgetést hallgathatnak meg a fiatalok társadalmi felelősségvállalásának fontosságáról. További két másik plenáris előadás alkalmával az ifjúságot képviselő civil szervezetek jogi környezetéről, valamint az ifjúsági szektor innovációs lehetőségeiről kapnak információkat. Emellett három szekcióban dolgoznak a NIT-tagok trénerek és a szakemberek bevonásával az alábbi témákban: pályázatírás és projektmenedzsment, szervezeti online kommunikáció és szervezeti stratégiaalkotás. A tudástranszfer mellett fontos cél, hogy ötleteket, projekteket fogalmazzanak meg a fiatalok érdekképviseleti lehetőségeiről, a fiatalokról és a demokráciáról, valamint egy ideális ifjúsági közösségi térről.


A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.  

 

 

Szöveg: Havasi Tímea

Fotó: Molnár Artúr
 

 

 

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.