Együtt a helyi gazdaság erősítéséért

2012.05.17. 12:03
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2012. május 17. (csütörtök)
Kérdőíves felmérés indult a kis- és középvállalkozások bevonásával. A program részleteit sajtótájékoztatón ismertették.
 
 
 
 
A gazdaság megkerülhetetlen tényező egy város mindennapjai és jövője szempontjából. Székesfehérvár fejlődésének biztosítása érdekében most egy tudományos alapú, ám gyakorlati lépéseket is maga után vonó felmérés indult a helyi kis- és középvállalkozások helyzetének feltérképezésére, valamint a helyi gazdasági környezet javításáért. Székesfehérvár Önkormányzata a Kodolányi János Főiskola Gazdálkodás és Menedzsment Tanszékével közösen kereste meg a gazdasági élet szereplőit. 
 
Rendhagyó helyszínen, egy belvárosi üzletben várták a csütörtöki sajtótájékoztató résztvevőit. Egy helyi kisvállalkozás, a Kirst Optika adott helyet a Székesfehérvár Önkormányzata és a Kodolányi János Főiskola által közösen elindított, a helyi gazdasági életről szóló kutatást bejelentő tájékoztatónak. 
 
„Székesfehérvár polgármestereként munkatársaimmal együtt kiemelt feladatunknak tartjuk a város gazdaságának erősítését. Támogatjuk az értékteremtő munkahelyeket létrehozó cégeket, így a kis- és középvállalkozásokat is. A sikeres és eredményes munka azonban csak közös erőfeszítésekkel érhető el, melynek alapja az Önkormányzat és a helyi gazdasági élet szereplői közötti párbeszéd. Minden szakterületen fontosnak tartom ezt, a mostani program is az általam elindított konzultációsorozat része.” - mondta bevezetőjében dr. Cser-Palkovics András. Székesfehérvár polgármestere éppen ezért támogatta azt a kérdőíves megkeresést, amellyel most többezer helyi kis- és középvállalkozást szólítottak meg. A cégek helyzetének felmérése mellett mindenki véleményt mondhat arról, hogyan tehetné az Önkormányzat még vállalkozóbarátabbá a helyi gazdasági környezetet. 
 
A város fejlődését segítő kutatási programot Prof. Dr. Csath Magdolna tanszékvezető egyetemi tanár vezetésével a Kodolányi János Főiskola Gazdálkodás és Menedzsment Tanszékének tanárai állították össze. „Az adatszolgáltatás önkéntes és anonim. A visszaérkező kérdőívek kutatási célokat szolgálnak és statisztikailag kiértékeljük azokat. A felmérés során megismert adatok – ideértve az esetlegesen megismerhető személyes adatokat is – adatbázisban történő tárolását, kezelését, statisztikai feldolgozását és kiértékelését az adatvédelmi és személyiségi jogok védelméről szóló jogszabályoknak megfelelően végzik a kollégák.” – mondta el Prof. Dr. Csath Magdolna. 
 
Kirst László is fontosnak tartja a most induló felmérést. "25 éve működik a vállalkozásom Székesfehérváron. Szerintem is fontos, hogy az Önkormányzat tudja, hogyan élik a mindennapjaikat a helyi cégek és milyen gazdasági környezetben végzik tevékenységüket." - erősítette meg a sajtótájékoztatónak otthont adó üzlet tulajdonosa. 
 
A kérdőíveket elektronikus, illetve postai úton a héten már megkapták a helyi kis- és középvállalkozások. A kitöltött kérdőíveket a megkeresésben jelzett e-mail címre, illetve a levélbe tett válaszborítékon szereplő címre várják május 26-áig. A statisztikai kiértékelés és az azokból levonható eredmények várhatóan 2012 szeptemberére készülnek el. Ezt követően az összegzés a www.szekesfehervar.hu honlapon bemutatásra kerül. A tapasztalatokat pedig az Önkormányzat beépíti a helyi gazdasággal kapcsolatos döntések meghozatalánál. 
 
"Biztos vagyok abban, hogy mindenki véleménye és válaszai hozzájárulnak ahhoz, hogy élénkíthessük városunk gazdaságát, és tovább javíthassuk a helyi vállalkozások környezetét, ezzel pedig munkahely-teremtési lehetőségeiket. Köszönöm, hogy partnereink lesznek az együttgondolkodásban, az erős Székesfehérvárért végzett közös munkában!” – zárta a sajtótájékoztatót dr. Cser-Palkovics András polgármester.
 
 
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2026 Június
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.