Váltófutással és szoboröleléssel ünnepelt a 65 éves Vörösmarty Szakközépiskola

2019.11.15. 12:10
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. november 15. (péntek) 
Nyílt napra, szavalóversenyre és SZÉK-kiállításra is készül az intézmény.       Galéria  
 
 
 
 
 
 
Egyedülálló kezdeményezéssel ünnepelt pénteken az idén 65 éves Vörösmarty Mihály Ipari Szakgimnázium és Szakközépiskola. Az intézmény 65 diák részvételével váltófutást szervezett a Vörösmarty térig, ahol szoboröleléssel és koszorúzással zárult a program. Az iskola jubileumi rendezvényei között szerepel még nyílt nap, Vörösmarty szavalóverseny és a SZÉK-kiállítás, melyre várják a felajánlásokat.

A pénteki váltófutásra több általános és középiskolából jelentkeztek diákok. A kezdeményezésnek nem szabtak tétet, a cél az örömteli futás, a közös élményszerzés és az ünneplés volt. A fiatalokat kisebb csoportokra bontották, amelyek váltásonként tettek meg 300 méteres távokat az iskola bejáratától a Balatoni úton át a Vörösmarty térig. A beérkező futókat tapssal, füttyszóval fogadták a diáktársak és a tanárok. A fiatalok sokasága körbeállta a névadó szobrát, melyet Szépné Holczer Piroska igazgató diákokkal közösen koszorúzott meg.

A szakközépiskola jubileumi programjai folytatódnak a következő hetekben is. November 20-án 15.00 órától nyílt napot tartanak, melynek keretében az érdeklődők körbejárhatják az intézményt, bepillanthatnak a tanműhelyekbe, kipróbálhatják a különféle szakmákat, fúrhatnak, faraghatnak, sőt, egyes munkadarabjaikat haza is vihetik.

November 29-én rendezik meg a Vörösmarty szavalóversenyt, melyre Fejér és Veszprém megyéből is várják a jelentkezőket. A vetélkedő része lesz egy sajátos irodalmi kezdeményezés: 65 vers fog elhangozni.

A szakközépiskola egy egészen különleges tárlatra is készül. December közepén nyitják meg az intézményben a SZÉK-kiállítást, ahol a legkülönfélébb, régi és új ülő alkalmatosságokat, köztük egyedi darabokat tekinthetnek meg az érdeklődők. A kiállításra várják a felajánlott székeket, az iskola vállalja az oda-és a visszaszállítást is.

 
A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából. 


 

 

Szöveg: Havasi Tímea
Fotó: Simon Erika
 

 

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.