A koraszülöttekre figyeltek ma este a Belvárosban

2019.11.17. 17:38
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. november 17. (vasárnap)
A közösségi program lilába öltöztette a Püspöki Palotát. Galéria
 
 
 
 
Ma este, a koraszülöttek világnapján lila fények, színek hívták fel a figyelmet a sok kis apróságra és családjaikra, valamint a közösségi felelősségvállalásra. A Püspöki Palota mellett összegyűltek közös énekléssel fogalmazták meg annak a segítségadásnak a fontosságát, ami a koraszülöttek életének elindulásához szükséges sokféle támogatást magában foglalja. 



Ma este a koraszülöttekre figyelt a Városház tér azon a közösségi rendezvényen, amit a kórház Újszülött-, Csecsemő- és Gyermekosztálya szervezett az azóta megnőtt „kicsi hősöknek” és családjaiknak.

A Színezzük lilára Székesfehérvárt! kezdeményezés lényege, hogy felhívják a figyelmet: a sorstársak nagyon fontos kapaszkodót jelentenek egymásnak, és sok tapasztalatot, információt, segítséget nyújthatnak a teljes családi élethez. A lila fényekbe öltözött Püspöki Palota mellett Dr. Szabó Hajnalka osztályvezető főorvos köszöntötte a megjelenteket: a tizenegy éve ünnepelt kicsik nehezen indulnak az életben, már az első perceik is nehezek – de annál bátrabban élik végig a következő heteket, hónapokat és éveket, fejezte ki.

„Kicsi vagyok én, majd megnövök én, esztendőre vagy kettőre nagylány leszek én, (…) legény leszek én.” – a figyelemfelhívó összejövetel közös énekléssel folytatódott Horváth Irmával és Végvári-Köves Melindával, a Te hangodat ismerem program ringatós önkénteseivel.

A rendezvényen részt vett Spányi Antal megyéspüspök, valamint Östör Annamária egészségügyi, sport- és a társadalmi fenntarthatóság tanácsnoka.


A rendezvényen készült fotók letölthetőek a Galériából!





                             

Szöveg: Fraller Ildikó
Fotó: Molnár Artúr
 

 

 


 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.