40 éves a Ligetsori Óvoda

2019.11.20. 12:32
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. november 20. (szerda)
 
 
 
 
 

Gyermek- és óvónői műsorral ünnepelte negyvenedik születésnapját a Ligetsori Óvoda. A szerda délelőtti ünnepi műsorban az ovi hetes csoportja, valamint az intézmény óvónői adtak műsor, mosolyt csalva az ünneplők arcára. A jubilálókat dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte.
 
A Ligetsori Óvoda immár negyven éves múltra tekint vissza, az intézmény 1979. szeptember első hetében nyitotta meg kapuit. A ma nyolc csoportos óvodát már az első évben 42-44 fős csoportlétszám jellemezte, ami a következő közel 15 évben is megmaradt. Az intézmény megnyitásával egy lelkes és fiatalos nevelői csapat kezdte meg munkáját, kilenc frissen diplomázott óvodapedagógussal.
 
Az intézmény fennállásának negyvenéves jubileumi ünnepsége alkalmából Gelencsér Rita óvodaigazgató köszöntötte Fülöpné Varga Gabriellát, az óvoda egykori igazgatóját (1985-2017), valamint Nagyné Bor Mariannát, aki 1979-től kezdve negyven éven át, 2019. július végéig dolgozott fáradhatatlanul az óvodában.
 
Az intézmény történelméről, jelenéről és jövőjéről Gelencsér Rita óvodaigazgató beszélt. Felidézte az intézmény alapításának és működtetésének jelentős állomásait, beszélt az óvodában zajlott felújításokról, melyek nyomán ma egy XXI. századi, komfortos, jól felszerelt, gyönyörű környezetben álló intézménybe jöhetnek a gyerekek. Köszöntőjében kiemelte: nevelési munkájukkal az elődök által kijelölt úton haladnak, figyelmet fordítva arra, hogy tudásukat, ismereteiket fejlesztve fogékonyak legyen az újdonságokra. „Az óvodai nevelőmunka napjaink gyorsan változó világában egyre nagyobb kihívást jelent. Az újítás, az innováció, a haladó szellemiség jellemezte és jellemzi ma is a nevelőtestületet. A modern oktatási módszerek tudatos alkalmazása elengedhetetlen eszköze a minőségi óvodai nevelésnek is, amelyeket segítségül hívva nagy gondot fordítunk az élményszerző nevelés-oktatás megvalósítására.” – mondta az igazgatónő, aki az integráció fontosságára is felhívta a figyelmet, melyben a Ligetsori ovi már 20 évvel ezelőtt is zászlóshajónak számított a városban.
 
A Ligetsori ovi 7-es csoportjának kedves énekes-táncos-verses műsora és az óvónői kar éneke után dr. Cser-Palkovics András polgármester az ünnepi alkalomra való tekintettel a város egésze nevében köszöntötte a valaha itt nevelkedett gyermekeket és óvodai munkatársakat, kiemelve, hogy bizony már olyat is köszönthet, aki az intézményben nevelkedett, ma pedig gyermekét vagy unokáját hozza a Ligetsorra. A polgármester azt kívánta a pedagógusoknak, hogy folytassák tovább elhivatottan a munkájukat, a gyermekekbe vetett megingathatatlan hitükkel.
 
 
 
 
 
 
Az ünnepség képei letölthetők a Galériából.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Szöveg: Torma Kinga Regina
Fotó: Simon Erika
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.