Múlt és emlékidézés a Vörösmartyban!

2019.11.25. 11:55
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. november 25. (hétfő)
Ma kezdődött el a 40 éves jubileumi rendezvényhét. Galéria
 
 
 
 
Elkezdődött a Vörösmarty Általános Iskola 40 éves jubileumi rendezvényhete: az intézmény aulájában négy évtized fotóiból, kisebb tárgyaiból nyílt kiállítás, és a hét folyamán emléksétára, sulibejárásra is várják a régi tanárokat, diákokat. A nyitó eseményt ünnepi köszöntők, a diákok műsora és a születésnapi torta tette emlékezetessé.


A mai naptól iskolatörténeti kiállítás fogadja a Vörösmarty Mihály Általános Iskolába belépőket az aulában: régi fotók, ballagási tarisznyák, füzetek, emlékek mesélnek az alapítás óta eltelt négy évtizedről.

Ünnepi köszöntőkkel kezdődött a Múlt és emlékidézés a Vörösmartyban! című rendezvényhét – Makainé Vida Bernadett intézményvezető az együttlét fontosságát hangsúlyozta: a jubileum tiszteletére összegyűlt közösség adja meg a tiszteletet a múltnak és a jelennek. 1979-ben 858 diákkal, 24 tanítóval és 27 tanárral Erdei József igazgató irányítása mellett kezdődött el a munka. Ami pedig azóta sem változott, az a hagyománytisztelet, az újdonságok iránti nyitottság, a hitelesség és a bizalom, amelyek az iskolai közösséget összetartják. Török Szabolcs tankerületi igazgató az 1979-es év történései közül idézett fel néhányat, közöttük az első többször felhasználható űreszköz, a Columbia űrrepülőgép megérkezését Houstonba, az  Adria-kőolajvezeték építésének a befejezését, vagy azt, hogy ebben az évben született Kimi Räikkönen és Gera Zoltán. A nagy dolgok létrejöttére – mint egy iskola elindítása is – pedig mind igaz, hogy a jövőbe vetett hit és remény vezérlik, fejezte ki.  Dr. Simon László kormánymegbízott azt mondta, a sikeres munka kulcsa a múltra való visszaemlékezésben, a tapasztalatok hasznosításában áll – amit a Vörösmarty Iskola egy jó csapattal, kiváló, lelkes szakmai gárdájával képvisel.

A születésnapi ünnepségről természetesen nem hiányzott a torta sem, a diákok pedig verses, zenés, táncos műsort adtak.

A hét programjai között a névadó tiszteletére szervezett emléksétára hívják szerdán 16 órától az érdeklődőket: fáklyákkal vonulnak majd a Vörösmarty térre, érintve a Ciszterci Szent István Gimnázium előtti emléktáblát is. A pénteki zárónapon pedig Sulibejárásra invitálják a volt diákokat és tanárokat.

A hétfői rendezvényen részt vettek Dr. Kovács Zsoltné és Juhász László önkormányzati képviselők, Baloghné Szücs Klára, a Tankerület szakmai igazgatóhelyettese, Sárvári László, a Kitűnő Tanuló, Kiváló Sportoló Alapítvány elnöke, az iskola volt igazgatói, valamint Balajthy Ferenc és Heiter Tamás költők.


A rendezvényen készült fotók letölthetőek a Galériából!





                                          
Szöveg: Fraller Ildikó
Fotó: Simon Erika

 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2019 December
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
      
16
21
22
23
24
25
26
27
28
29
31
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.