Legyen az advent az odafigyelésé, a békességé!

2019.12.01. 19:19
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. december 1. (vasárnap)
Lángra lobbant a város adventi koszorújának első gyertyája. Galéria
 
 
 
Elérkezett az első adventi hétvége, elkezdődött a karácsonyvárás időszaka: felgyulladtak a város karácsonyi fényei, és több száz kisiskolás köszöntötte énekkel a várva várt ünnepet. A hit gyertyáját dr. Cser-Palkovics András polgármester és Spányi Antal megyéspüspök együtt gyújtották meg az Adventi színpad koszorúján – köszöntőikben kifejezve a lelki történések fontosságát, az egymásra való odafigyelés, a békesség jelentőségét. 


A karácsony előtti várakozás első hétvégéjén hagyományosan közösen gyújtotta meg a város adventi koszorúján a hit gyertyáját dr. Cser-Palkovics András polgármester és Spányi Antal megyéspüspök.

A lázasan várt időszak zsibongásában mindennél fontosabb az, ami a szívünkben, életünk csöndjében történik: „Feladatunk, hogy tudjunk az életünkben rendet teremteni, tudjunk egy kis csöndet teremteni, és fölszítani szívünkben a szeretetet; tudjunk mindig szeretettel gondolni egymásra. És talán az is, hogy tudjunk ilyenkor gondolni arra az Istenre, aki közénk vágyakozik, aki közöttünk akar lenni. Aki nem barlangistállóban akar megszületni, hanem a mi szívünkben kér otthont.” – fogalmazta meg ünnepi gondolatai között Spányi Antal megyéspüspök.

Dr. Cser-Palkovics András
polgármester a karácsonyra készülő kisgyermekek lelkesedéséről, odaadásáról szólt, végignézve a Városháza előtt felsorakozó iskolásokon, akik között az ő kislánya is ott énekelt. „Ezek a gyermekek, ezek a fiatalok tanítanak, nevelnek bennünket, felnőtteket: talán egy kicsit elfelejtettük, hogy nem a rohanásé kellene, hogy legyen a főszerep, hanem pont azé, amit ők adnak nekünk – szeretet, egymás megbecsülése, odafigyelés és a várakozás izgalma.” A polgármester arra biztatta a fehérváriakat, hogy szánjanak egymásra időt, sétáljanak a Belvárosban, tegyék maguknak és egymás számára is ünnepivé az adventet.

A város karácsonyi fényeit a polgármester és a megyéspüspök a Jótékonysági Futás legfiatalabb győzteseivel, Lédeczi Lottival és Szekfű Viktorral kapcsolták fel.

Az Adventi színpad mellett összegyűlt közönséget Vörös Janka és Fövenyi Máté koncertje után a mesebeli kalendáriummá változott Városháza ablakából Zabos Regina, Fehérvár Hangja köszöntötte. A 450 fehérvári kisiskolásból álló Kisangyalok kara, az egyedülálló alkalmi kórus a Pásztorok, pásztorok örvendezve című egyházi népének mellett hagyományos karácsonyi dallamokkal örvendeztette meg a város lakóit, vezényelt Polgár Zoltánné. A főtér Adventi színpadán a gyertyagyújtás után Gájer Bálint adott adventi műsort.  


Az első advent vasárnapi fotók letölthetőek a Galériából!




                                        

Szöveg: Fraller Ildikó
Fotó: Simon Erika
 
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.