A tettek beszélnek

2019.12.06. 23:17
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. december 6. (péntek)
Rekord összegű támogatás gyűlt össze a XIV. Ökumenikus Adventi Jótékonysági Esten
 
 
 
 
A beregszászi Kárpátaljai Református Egyházkerület Idősek Otthona "Mandulafa" részlege és a fehérvárcsurgói Kaszap István Katolikus- Ifjúsági és Szabadidőközpont javára gyűjtöttek a pénteki, XIV. Ökumenikus Adventi Jótékonysági Esten, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. Az est fővédnökei Spányi Antal katolikus, megyés püspök és Steinbach József, református püspök voltak. Az est keretében a Ciszterci Szent István Gimnázium és a Talentum Református Általános Iskola és az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola növendékei mellett a Kárpát-medence számos területéről érkező vendégek adtak műsort.
 
 
A beregszászi Kárpátaljai Református Egyházkerület Idősek Otthona „Mandula fa” Alzheimer ház létrehozására igen nagy szükség volt, mert az Alzheimer kórban szenvedők száma elég nagy arányban jelen van. Az otthon 2018 február elején kezdte meg működését. A „Mandula fa” Alzheimer ház 13 férőhelyes, 80-85 éves nők és férfiak ellátásáról gondoskodnak. A részlegen a betegek azt az állandó és szükséges kezelést, gondoskodást kapják meg, amely elengedhetetlen számukra. Fontos, hogy ebben a betegségben szenvedőket ne hagyják magukra, gondoskodjanak róluk. Ezt a gondoskodást azonban csak az adományokból tudják finanszírozni, mivel nincs állami keret a fenntartásra. Az est bevételének egyik felével az adakozók azintézmény üzemeltetéshez járultak hozzá.
 
A Kaszap István Katolikus Ifjúsági és Szabadidőközpont 2012 májusában nyitotta meg kapuit a fehérvárcsurgói római katolikus plébánia épületében. Az intézmény szálláshely, lelkigyakorlatos ház, közösségi tér Fehérvárcsurgó szívében, a helyi római katolikus közösség és az ide látogató felebarátok örömére és épülésére. Az épület önköltségi áron üzemel, jelenleg évente közel 700 látogató fordul meg, akik több mint 1500 vendégéjszakát töltenek itt. A legfontosabb feladatuk, hogy kisebb zarándokcsoportok fogadását megoldják, melynek érdekében az épület gépészeti rendszerének megfelelő szétválasztása szükséges, hogy néhány fő fogadása esetén ne az egész épületet kelljen fűteni. Az est bevételének másik felével az adakozók azintézmény üzemeltetéshez járultak hozzá.
 
Nagyon hálás vagyok a Jóistennek, hogy az anyaországban élő testvérek a kárpátaljai testvérek segítségére sietnek. Köszönetet mondok Magyarország Kormányának is, hogy folyamatosan figyelemmel kíséri sorsunkat és mindent megtesz azért, hogy a határon túli testvérek megmaradhassanak. A szeretetről nem beszélni kell, hanem cselekedni; érzem és látom, hogy az anyaország mindent megtesz a kárpátaljai magyarságért, a cselekedeteik ezt bizonyítják.” – mondta Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyházkerület főgondnoka.
 
Mórocz Tamás, a Segítő Szűz Mária plébánia plébánosa ekképpen fogalmazott: „A tettek beszélnek most és valóban olyan jótékonyságban tudtunk összejönni, amely nemes célokat valósíthat meg. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a fehérvárcsurgói, Kaszap Istvánról nevezett Katolikus Ifjúsági és Szabadidőközpontban végzett munkánkat, céljainkat támogatandónak tartják. Kétkezi munkával épült ez a ház, az ottani fiatal családközösség tartja fenn és működteti.”
 
Gyönyörű hagyománya az adventi időszaknak, hogy a város református közössége megszervez egy olyan estét, amely a nemzeti összetartozásról és a határon túli magyarok támogatásáról szól. Az ünnepi időszakban ez az este hozzájárul a lelki feltöltődéshez, hiszen, ahogy tartják: advent eleje az elindulás jelképe, míg karácsony Szent Estéje a megérkezésé.” – nyilatkozta dr. Cser-Palkovics András az est kezdetén.
 
Spányi Antal megyés püspök háláját fejezte ki az iránt, hogy ebben a rohanó világban, advent idején vannak olyan emberek, akik vállalnak áldozatot azért, hogy önzetlenül segítsenek és fáradhatatlanul megszervezték a mai estét is, és vannak olyanok is, akik eljöttek és adományaikkal a rászorulókat támogatják: „Bizonyára úgy van, ahogy az Úr Jézus mondta az Evangéliumban: szegények mindig lesznek, és mindig lesz arra módotok, hogy jót tegyetek velük! A ti dolgotok, hogy, amikor módotok van, akkor tegyétek meg ezt a jót. Ezt valljuk Jézus szavaiból és ennek akarunk itt ma is eleget tenni. Amikor az ember itt van és részese a gyerekek hangjának, a zenének, a versnek és a szép gondolatoknak a lelke nemcsak megpihen, de meg is erősödik és jobban érzi az advent fényét és reményét, hogy eljön hozzá az Isten. Eljön és rendet teremt a világban. A szeretetünkkel, a jó cselekedetünkkel, apró kis fény gyújtásainkkal az ő eljövetelét, a Szeretet Országának közelségét siettetjük.”
 
A lélekemelő gálán felléptek többek között a Ciszterci Szent István Gimnázium és a Talentum Református Általános Iskola kórusai, őket követően Szalay Fatima Eszter népdalénekes, Süle Dalma operaénekes, Nagy Barbara, a Talentum Református Általános Iskola VIII. osztályos tanulója, Posta Victor színművész, Nyisztor Ilona, Európai polgár-díjas és Magyar Művészetért-díjas csángó népdalénekes, az Alba Regia Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Keszőce csoportja, Szlama László Junior Príma díjas népzenész és Bergics András népzenész, Takács Bence Ervin előadóművész csillogtatták meg tehetségüket. Az estet a Servet Zenekar, valamint a Sudár Annamáriával kiegészült Misztrál Együttes zárta.
 
A most már közel másfél évtizedes hagyománnyal bíró Ökomenikus Adventi Jótékonysági estet ebben az évben is gyűjtés előzte meg: több, mint 200 karácsonyi cipős doboz ajándékot vitt a Pusztinai Magyar Házba Nagy Zoltán Péter, a Fejér Megyei Hírlap főszerkesztője és Deák Lajosné önkormányzati képviselő. Az ajándékokat a Ciszterci Szent István Gimnázium, a Talentum Református Általános Iskola és a Kossuth Lajos Általános Iskola tanárai, diákjai, továbbá magánszemélyek készítettek össze a rászorulóknak.
 
Az gála végén bejelentették, hogy rekord összegű, 927.000 forintos támogatás gyűlt össze a kedvezményezett szervezetek javára.
 
 
 
 
 
A Jótékonysági est képei letölthetők a Galériából.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Szöveg: Torma Kinga Regina
Fotó: Simon Erika
 
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.