„Annyit várhatunk utódainktól, amit mi adunk elődeinknek!”

2019.12.11. 14:47
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. december 11. (szerda)
Tisztelgés a hősök emléke előtt. Galéria
 
 
 
 
 

A Fehérvári Huszárok Egyesülete a hagyományoknak megfelelően december 11-én Pátzay Pál huszárszobránál emlékezett meg az egykori 10. huszárezred ütközeteiről. Közülük is a legnevezetesebb és legvéresebb volt az 1914 decemberében, a lengyelországi Limanowa mellett lezajlott csata, amelynek során a magyar lovasság hősiesen megküzdött az orosz csapatokkal, és megállította azok előrenyomulását. A 10-es huszárok emlékműve, Pátzay Pál 80 évvel ezelőtt felavatott lovasszobra körül számos érdeklődő gyűlt össze.


A Városház téren tartott ünnepség Zádori Gábor: Limanowa, a sikolyok völgye című versével kezdődött, amelyet a Vasvári Pál Általános Iskola diákjai szavaltak el. A megemlékezésen Sándor Zsolt dandártábornok, Székesfehérvár Helyőrség parancsnoka mondott beszédet, amelyben a küzdelmes történelmi eseményeket felelevenítve méltatta a huszárok emberfeletti helytállását. „Meggyőződésem, hogy egy nemzet nagyságát az is mutatja, hogyan ápolja hősei emlékét. Minden nemzet büszke a maga történelmére, s mi, magyarok is méltán lehetünk a mienkre. Ez a büszkeség már magában véve is nemzeti kincs. A nemzetek nagy küzdelmeiben, a nagy válságokban csak azok a nemzetek állták meg helyüket, amelyek meg tudták őrizni hagyományaikat, nemzeti történelmüket. A 80 évvel ezelőtt felavatott Pátzay-féle lovasszobor méltón állít emléket nemcsak a 10-es huszárok, hanem valamennyi huszár történelmi cselekedetének, hősies helytállásának.” A dandártábornok hozzátette: az emlékezés, a tisztelgés, és az, hogy a hősök tettei soha ne merüljenek feledésbe, a ma élők feladata, hiszen „annyit várhatunk utódainktól, amit mi adunk elődeinknek!” – zárta beszédét Sándor Zsolt.

A limanowai csata 105. évfordulója tiszteletére rendezett megemlékezés koszorúzással folytatódott. Az emlékezés virágait a Fejér Megyei Közgyűlés és Székesfehérvár Önkormányzata nevében dr. Molnár Krisztián elnök és Róth Péter alpolgármester helyezte el. A székesfehérvári helyőrségben állomásozó katonai alakulatok nevében Sándor Zsolt dandártábornok, Miklovich János ezredes és Benda László ezredes, valamint Limanowa város nevében a helyi hagyományőrzők delegációja tisztelgett a hősök emléke előtt. Koszorút helyeztek még el a Katonai Emlékpark Pákozd, a Krajczáros Alapítvány, a Magyar Királyi "Szent István" 3. Honvéd Gyalogezred Hagyományőrző Egyesület, a Magyar Tartalékosok Szövetsége, a Somogyi Huszárok Egyesülete és szervezőkét legvégül a Fehérvári Huszárok Egyesülete képviselői.

Az ünnepség ágyúdörrenéssel zárult Szent Borbála és a hősök tiszteletére.

Az ünnepségen készült fotók letölthetőek a Galériából. 


                                                
fotó: Molnár Artúr

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.