A babapelenkázástól az erdő szintjeinek a bemutatásáig

2019.12.12. 15:59
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. december 12. (csütörtök)
Nyolcadikosok vetélkedtek a Bugátban. Galéria 
 
 
 
 
A környezetvédelem és az egészségügy témájában vetélkedetek ma a megye nyolcadik osztályosai. A Bugát hagyományos versenyén 16 csapat vett részt – kaptak feladatokat a sebek ellátásával kapcsolatban, vízhozamot mértek, csecsemőt pelenkáztak, ételeket vizsgáltak a laborban, az erdő szintjeit pedig egy létrán szemléltetve mutatták be.


A Bugát Pál Szakgimnázium huszadik alkalommal rendezte meg a Megyei Környezetvédelmi és Egészségügyi Vetélkedőt. A rendezvényre 8. osztályos diákokat hívtak, akiknek 3 fős csapatokban kellett helytállniuk – a biológia, a kémia, a környezetvédelem, az egészségtan, elsősegélynyújtás és csecsemőgondozás témakörökben kaptak komplex, interaktív feladatokat. Motikáné Tóth Éva igazgató köszöntőjében azt mondta: a résztvevők és a kezdetektől eltelt évek száma jelzi az érdeklődést, majd köszönetet mondott a felkészítő pedagógusoknak és a diákoknak, akik segítenek a népszerűsítésben. A játékos feladatokhoz jó szórakozást kívánt, és azt, hogy a diákok minél jobban megismerhessék az iskolát, az itt tanító tanárokat.  

A város számára a vetélkedő tematikájában megjelölt mindkét terület kiemelten fontos, mondta Mészáros Attila alpolgármester a megnyitón: így az is, hogy minél több fiatal válassza az egészségügyet a továbbtanuláshoz, vagy akár az, hogy minél többekhez eljussanak a társadalom egészét érintő klímaváltozási kihívások megoldásai. Kiemelte, hogy az iskola jó lehetőségeket biztosít az elméleti tudás mellett a gyakorlati képzettség megszerzésére, és köszönetet mondott az együttműködő gyakorlati partnereknek.

A csütörtöki programon 16 csapat mérte össze tudását: a fehérvári résztvevők mellett érkeztek Mórról, Seregélyesről, Sárszentmihályról, Iszkaszentgyörgyről, Mezőszilasról és Cecéről is. A diákok állomásról állomásra járva teljesítették a feladatokat – az egyik teremben sebfajtákat kellett felismerni és kezelni, egy másikban létrán szemléltetni az erdő szintezettségét a növénytípusok elhelyezésével, mérték a csapvíz vízhozamát, különös figyelemmel a takarékosságra, a „konyhában” kémiai kísérletekkel nyomoztak, illetve babát kellett öltöztetni-pelenkázni, ügyelve a helyes fogásra.

A vetélkedőn részt vett Tóth Erik alezredes, valamint Orosz Szilvia, a kórház vezető asszisztense.


Az eseményen készült fotók letölthetőek a Galériából!






                                                     

Szöveg: Fraller Ildikó
Fotó: Simon Erika
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2020 Január
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
  
5
10
19
  
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.