Közös gyertyagyújtásokkal ünnepelték adventet a Vasvári Pál Általános Iskolában

2019.12.16. 10:18
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. december 16. (hétfő) 
Viza Attila képviselő is részt vett a mai eseményen.   Galéria
 
 
 
 
 
Összetartó közösség, családias, barátságos hangulat jellemezte ma reggel is a Vasvári Pál Általános Iskolát, ahol a harmadik adventi gyertyagyújtásra gyűltek össze a gyerekek és a pedagógusok hétfőn reggel az aulában. Az eseményen részt vett Viza Attila palotavárosi önkormányzati képviselő is.

Hosszú évekre visszanyúló hagyományai vannak annak, hogy minden jelentősebb családi, keresztény és nemzeti ünnepet megtartanak a Vasvári Pál Általános Iskolában. Így történt ez az idei advent alkalmával is, a közös gyertyagyújtásokat hétfőn reggelenként az aulában ünnepelte a közösség, és minden eseményen egy-egy évfolyam adott műsort.

A mai alkalommal az ötödikesek léptek színpadra verses, dalos karácsonyváró műsorral, mely után Viza Attila és a gyerekek együtt gyújtották meg a harmadik gyertyát. A képviselő hangsúlyozta: „A világosság és a sötétség bibliai motívumként is sokszor elénk tárul. Mikor advent idején meggyújtjuk a gyertyákat, akkor a világosság, a jóság mellett teszünk hitet, és küzdünk a hazugság, a gonoszság, a kegyetlenség ellen. A Vasvári Pál Általános Iskolában már több mint hagyomány, hogy közösen gyújtjuk meg az adventi gyertyákat. Reméljük, hogy a gyerekek haza is visznek valamennyit ebből a meleg, családias hangulatból!”

A Vasváris diákok intézményen kívüli karácsonyi kezdeményezésekben is részt vesznek. Rendszeresen közreműködnek azokon az ünnepségeken, ahol felállítják Palotaváros közös karácsonyfáját, idén látogatást tettek a Katolikus Szeretetszolgálat Országos Papi Otthonában is, illetve húsz darab gyermekrajzot ajándékoztak a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Gyermekosztályának, ahol az ambulanciát és a kórtermeket díszítik az alkotások. Az utolsó adventi gyertyagyújtási ünnepségét ezen a héten pénteken tartják meg az iskolában.

A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.


 

–   Vége


Szöveg: Havasi Tímea

Fotó: Molnár Artúr

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.