Köszönet Lengyel Zsófiának és csapatának

2019.12.18. 15:53
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. december 18. (szerda)
A SZÉP ebben a tanévben közel 600 gyermeket szólított meg. Galéria
 
 
 
Ebben a tanévben 5 iskolában közel 600 gyermeket szólított meg a Székesfehérvári Érzékenyítő Program, az elfogadásra, toleranciára és nyitottságra fókuszáló foglalkozásokon. A visszajelzések pozitívak, a megkeresések egyre intenzívebbek, így mindenképpen folytatásban és fejlesztésekben gondolkodnak, például az érzékenyítésbe bevont korosztályok tekintetében. Mészáros Attila alpolgármester Lengyel Zsófia esélyegyenlőségi referensnek, a SZÉP koordinátorának és csapatának mondott köszönetet. 



Elfogadás, tolerancia és nyitottság – ezzel az attitűddel és Lengyel Zsófia látássérült parasportoló koordinálásával működik a Székesfehérvári Érzékenyítő Program. Az Önkormányzat azzal a céllal indította a foglalkozásokat, hogy a résztvevőkhöz közelebb vigye a fogyatékossággal élők világát, és hogy ezáltal a gyerekek megtanulják, hogyan lehet mellettük és velük együtt élni, és ha szükségünk van rá, akkor segíteni nekik, támogatni őket.

Mészáros Attila
alpolgármester mondott köszönetet Lengyel Zsófiának, az Önkormányzat esélyegyenlőségi referensének és csapata tagjainak a munkájukért: „Fantasztikus kezdeményezés indult el Székesfehérváron, amely egyedülálló és példaértékű. A kollégák által kidolgozott program fontos célt valósít meg a fiatalok elfogadási attitűdjében.” A pozitív, más városok képviselőitől érkező jelzések is azt mutatják, érdemes szélesebb körben bemutatni; másrészt a város kész arra, hogy folytassa a programot, például más korosztályok bevonásával, tette hozzá.

A SZÉP elsősorban alsó tagozatos kisdiákokra koncentrál, az idei tanévben októbertől decemberig 5 iskola 21 osztályának, közel 600 kisdiákja vett részt a foglakozásokon. Az iskolai interaktív előadások 4 fogyatékossági területet (látássérültség, hallássérültség, mozgáskorlátozottság, értelmi fogyatékosság) érintenek, szólnak például a mindennapi nehézségekről, a helyes viszonyulásról. Mind a pedagógusoktól, mind a gyerekektől pozitívak a visszajelzések: nyitottan és örömmel fogadják a foglalkozásokat úgy az iskolában, mint a nyári tábori napokon, amelynek turnusain 160 gyermekkel találkoztak. Egy héten négy SZÉP-foglalkozást tartanak, amelyekre egyre több intézmény jelentkezik. Már az ország más városaiból is érdeklődnek, és tervezik, hogy a felnőtt korosztályt is megszólítanák.

A SZÉP csapata ebben az évben új tagokkal bővült: Csanádi Roland hallássérült, Parittya Kinga mozgáskorlátozott és Mihályi Attila értelmi fogyatékkal élő is közreműködnek a szervezésben. Lengyel Zsófia azt mondta, nagyon büszke a csapatára, és nagy teljesítménynek látja, hogy a sorsukat felvállalva nyilvánosan beszélnek magukról a gyerekeknek. A tapasztalatok között elhangzott, hogy az először nehéz megnyilvánulások nagy örömet jelentenek, mert a gyerekek általában érdeklődőek és egyre elfogadóbbak, sokszor kérnek ölelést a foglalkozások után – és ezek a pillanatok a legszebb visszaigazolások. Továbbá sok olyan kérdés érkezik a gyerekektől, amit a felnőttek nem mernek megkérdezni, sokan az órák végén külön odajönnek, tovább kérdeznek: már ebben mérhető a program jelentősége. És persze a jókedv sem hiányzik a közös munkából, foglalkozásokból.

Azok az intézmények, akik szeretnének csatlakozni, a Polgármesteri Hivatal Kulturális Stratégiai és Civil Kapcsolatok Főosztályának irodájánál jelentkezhetnek.


Az eseményen készült fotók letölthetőek a Galériából!







Szöveg: Fraller Ildikó
Fotó: Molnár Artúr
 

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.