Jiddis swing a Városházán

2019.12.19. 20:40
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. december 19. (csütörtök)
Malek Andrea zenekara adott koncertet a Zsidó Napok nyitórendezvényén. Galéria
 
 
 
 
Jiddis swing koncerttel kezdődött el a II. Székesfehérvári Zsidó Napok programsorozata, amely több ezer éves kulturális értékeket mutat be, egészen vasárnapig. A Városháza teltházas Dísztermében Malek Andrea zenekara lépett fel: zsidó dalszerzőktől válogatott dalaikat swinges feldolgozásban adták elő. 



A Malek Andi Soulistic Yiddish Swing koncertjével a Városházán kezdődött el a II. Székesfehérvári Zsidó Napok programsorozata.

Neubart István
, a Székesfehérvári Zsidó Hitközség elnöke köszöntőjében a Hanuka és a karácsony ünnepének egybeesésével kapcsolatban azt fogalmazta meg: a gyertyák által árasztott fény melegséggel és szeretettel tölti el a szíveket és az otthonokat, vallási hovatartozás nélkül. A rendezvénysorozat széles skáláját kínálja a több ezer éves kulturális örökségnek – és a közönség figyelmébe ajánlotta a programokat.

A rendezvényen dr. Cser-Palkovics András polgármester a teltházas koncert előtt a Díszteremben kifejezte: a tavalyi nyitó program egy remélt hagyomány, az idei első rendezvény a megvalósult hagyomány örömét jelenti. A város címerére mutatva a rendezvénysorozat céljáról azt mondta: „Soha ne felejtsük el Székesfehérváron: nyitott kaput ábrázol. A nyitott kapu pedig a befogadásnak a jelképe, hogy ide nyugodtan és szabadon be lehet lépni, ki-ki saját értékeit, kultúráját, hitét megvallhatja, gyakorolhatja. Ezt egymásnak tiszteletben tartjuk, és ha van rá lehetőségünk, akkor nemcsak tiszteletben tartjuk, hanem meg is ismerjük.”

A jiddis swing életérzés elevenedett meg a Díszterem színpadán, Malek Andrea legkedvesebb jiddis és izraeli dalaival. Az énekesnő három éve ismerkedett meg ezekkel a dallamokkal és szövegekkel: énekelt félénk, szégyenlős fiú házassági ajánlatáról, holdszépségű lányról, a szív fájó szaváról vagy az édesanyáról, swinges feldolgozásban, ami már a ’30-as évek végétől fogva nagy népszerűségnek örvend. A zongoránál Jáger Andrást, a dobok mellett Lakatos Peczek Andrást hallhatta a közönség, gitáron Balogh Roland, nagybőgőn Hárs Viktor játszott. 

A rendezvénysorozat folytatásában pénteken este az erdélyi és máramarosi zsidó népköltészet elevenedik meg a Hermann hangversenytermében, szombaton délelőtt Székesfehérvár zsidó emlékeit mutatja be a történelmi séta, majd délután Klein Judit, a zsidó dalok királynője és Pánczél Kristóf zongoraművész, este pedig Nógrádi Gergely főkántor ad koncertet a Hiemer-házban. Vasárnap a Sabbathsong Klezmer Band Örömzenéjével kezdődik a délután, ekkor gyújtják meg a Hanuka első gyertyáját is, előadások hangzanak el a Zsidó Hitközség imatermében a zsidó liturgia tárgyairól és a zsidó ünnepekről, majd este a Gólem Színház előadásával zárul a négynapos programsorozat.

Az eseményeken a részvétel ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várnak. A programokról részletesen a
https://www.facebook.com/events/2489587007795272/
oldalon lehet tájékozódni.


A rendezvényen készült fotók letölthetőek a Galériából!




Szöveg: Fraller Ildikó
Fotó: Molnár Artúr

 

 

 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2020 Január
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
  
5
10
19
  
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.