„Az ajándék arra jó, hogy mi is ajándékozhassunk.”

2019.12.20. 10:54
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. december 20. (péntek)
Több mint egymillió forint adomány a „Teljes Élet" Szociális Alapítványnak. Galéria
 
 
 
 
 
 
A Padlás és a Valahol Európában című jótékonysági színházi előadást követően ismét nagy sikert arattak az Arany János EGYMI Ezredéves Óvodája, Általános Iskolája és Készségfejlesztő Iskolája diákjai az Imre Sándor Szeretetszínház ép és sérült művészeivel közös produkciójukban. Az Isten pénze musical előadásra akkora volt az érdeklődés, hogy két előadást szervezett a székesfehérvári Alba Triatlon SE. A jótékonysági eseményen több mint egymillió forint adomány gyűlt össze, amelyet ma jelképesen adtak át a „Teljes Élet" Szociális Alapítványnak.


Az Alba Triatlon SE által szervezett jótékonysági színházi előadásokon mindenki ajándékot kap. A nézők egy csodálatos előadást, a fellépők hatalmas tapsot és elismerést, a jótékonysági rendezvény által megnevezett szervezet pedig támogatást. A decemberi Isten pénze musical két előadása megtöltötte a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház színháztermét. Az Imre Sándor Szeretetszínház ép és sérült művészeivel közösen léptek színpadra az Arany János EGYMI Ezredéves Óvodája, Általános Iskolája és Készségfejlesztő Iskolája diákjai, nagy sikert aratva. A két előadás bevételét, 1.041.260 forintot jelképesen adta át az egyesület elnöke a „Teljes Élet" Szociális Alapítvány elnökének.

Nemes és sikeres kezdeményezésnek nevezte dr. Dienesné Fluck Györgyi szociális tanácsnok a jótékonysági programot, hiszen mindig jó célt szolgál. Ez az igazi szeretet, amelyből mindenki – néző, résztvevő, adományozó és támogatott – részesül. A főszervező Alba Triatlon SE vezetője, Czettl Andrea örömét fejezte ki, hogy a nyáron elindított kezdeményezés értő fülekre, érző szívekre talált. Az Ezredéves iskola diákjai megmutathatták mire képesek, és milyen jól helytálltak a színpadon.

Az összegyűlt több mint egymillió forintos összegből a „Teljes Élet” Szociális Alapítvány által működtetett sörédi tábort támogatják. „Ez az ajándék arra jó, hogy mi is ajándékozhassunk: nyáron a családokat ajándékozhatjuk meg azzal, hogy nyaraltatjuk a fogyatékkal élő gyermekeket, fiatal felnőtteket. Ahogy változnak az idők, egyre nehezebb a feltételek biztosítása. Valamikor 1984-ben még egészen kis csoporttal kezdtünk, és ma már 130 fiatalt nyaraltatunk Söréden mintegy kettőszáz önkéntessel. Nyolc héten keresztül ennyi ember ellátása pedig évről-évre egyre többe kerül. Nagyon köszönöm az Alba Triatlon Sportegyesületnek, hogy ránk gondoltak.” – mondta Deli József a „Teljes Élet” Szociális Alapítvány elnöke

Az átadón készült fotók letölthetőek a Galériából.
fotó: Molnár Artúr

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2020 Augusztus
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
     
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
      
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.