Jubileumi Futballünnep

2019.12.27. 15:44
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2019. december 27. (péntek)
A legidősebbeké és a legkisebbeké volt ma a főszerep
 
 
 
 
 
Fehérváron hagyományosan a két ünnep között is pezseg a sportélet: megkezdődött a Videoton Oktatási Központban a Videoton Baráti Kör Egyesület által szervezett hagyományos négynapos kispályás futballfesztivál. Ma öregfiúk tornát és szurkolói kupát, valamint utánpótlás ketrecfocit rendeztek. Az előbbire tizenkettő, míg utóbbira nyolc és három csapat nevezett. A remek mérkőzések mellett a fesztivál valamennyi napján családi és gyermekprogramokkal is várják az érdeklődőket.
 
Két évtizede nincs december Székesfehérváron a VBKE által szervezett Fehérvári Futballfesztivál nélkül, ahol határon innen és határon túlról érkezők, lányok és fiúk, kicsik, nagyobbak és öregfiúk rúghatják együtt a bőrt négy napon keresztül karácsony után.
 
Ahogy már sok éve, úgy idén is a Videoton Oktatási Központban rendezett torna első napján a harmincnégy felettieké, azaz az öregfiúké és a szurkolói csapatoké volt a centerpálya, ahol a fehérvári kispályás futball ismert arcai mérkőztek meg. Az öregfiúk döntőjét ma 16.40 órától játsszák majd, ami után a késő estébe nyúló Szurkolói Kupa összecsapásai következnek.
 
A ki-ki mérkőzések elől pénteken azonban egyértelműen az utánpótlás ketrecfoci vitte el a showt: az apró lábú 4-6 évesek oroszlánként küzdöttek három a három ellen, hogy aztán ők is éremmel térhessenek haza a jubileumi eseményről.
 
A XX. MindigVár Nonstop Fehérvári Futballfesztivál VIDEOTON FCF Baráti Kör Nemzetközi Kispályás Labdarúgó Kupa Ünnepi Családi Sport- és Egészségnapok Határok Nélkül programjának zöme még hátra van: szombaton zajlik majd a MindigVár Nonstop Nemzetközi Kupa első napja és a Női Kupa. December 29-én, vasárnap folytatódnak a nemzetközi kupamérkőzések és az U11-es korosztályú gyerekek csapnak még össze. Hétfőn pedig az MNK döntő- és gálamérkőzésein szurkolhatnak az érdeklődők.
 
 
A torna eredményeiről és a részletes programról bővebben ITT lehet olvasni.
 
 
 
 
 
 
A torna első napján készült képek letölthetők a Galériából!
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Szöveg: Torma Kinga Regina
Fotó: Simon Erika
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2020 Augusztus
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
     
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
      
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.