Igazgatói értekezleten találkoztak a fehérvári közművelődési intézmények vezetői

2020.02.04. 14:51
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2020. február 4. (kedd)
 
 
 
Igazgatói értekezletet tartottak a Vörösmarty Társaság kezdeményezésére a fehérvári közművelődési intézmények vezetői kedden. A fórumon - amelyen Székesfehérvár alpolgármestere is jelen volt - a résztvevők tájékoztatást adtak tervezett februári programjaikról. 


„Elsődleges célunk, hogy ne legyenek átfedések az intézmények programjai között. Az első lépést, az együttműködési megállapodást követően úgy látom, hogy folyamatosak lesznek ezek a találkozások, amelyek valamennyiünk javára szolgálnak. Nagy öröm, hogy nagyon sok a rendezvény Székesfehérváron. Ezt azonban koordinálás, összefogás, állandó kapcsolattartás, párbeszéd nélkül nagyon nehéz problémamentesen véghezvinni. Különleges értéke ezeknek a megbeszéléseknek, hogy összehangolja Fehérvár különböző városrészeinek programjait.” - hangsúlyozta Bobory Zoltán, a vendéglátó Vörösmarty Társaság elnöke.

„Az elmúlt esztendőkben gyönyörűen gyarapodott Székesfehérvár rendezvénykínálata. Nagy öröm az, hogy teljesen alulról jövő kezdeményezésként a közművelődési intézmények, civil szervezetek vezetői rendszeresen összegyűlnek, és megbeszélik, hogy milyen programokkal készülnek az elkövetkező időszakra. Nem a kínálatot kell csökkenteni, hiszen nagyon jó dolog, hogy a város tele van élettel, és ez több mint egy szlogen. Fontos azonban, hogy ne kerüljünk olyan helyzetbe, hogy két nagyon jó rendezvény közül választani kelljen. Örülök, hogy meghívtak, és jelen lehettem az első ilyen találkozón, ezen a kifejezetten építő jellegű és egymást segítő tanácskozáson.” - emelte ki Róth Péter, Székesfehérvár alpolgármestere.

A megbeszélésen részt vett Buriánné Tarró Edit, a Vörösmarty Mihály Könyvtár igazgatója, Simon József, a Köfém Művelődési Ház igazgatója, valamint P. Maklári Éva, a Vörösmarty Társaság, Hahn-Kakas István, A Szabadművelődés Háza és Silye Sándor, a Nyitrai úti Közösségi Ház képviseletében.

A következő intézményvezetői megbeszélés március 3-án, kedden lesz a Köfém Művelődési Házban.  


Az eseményen készült fotók letölthetőek a Galériából.



Szöveg és fotó: Lugosi Balázs

 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.