„Nálad a szerva, Nagyi!” hetedszer

2020.02.15. 12:12
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2020. február 15. (szombat)
Idén is több százan teniszeztek a VOK-ban
 
 

Az Alba Bianca Tennis Club idén már hetedik alkalommal szervezte meg családi tenisznapját a VOK-ban, ahol a tenisz népszerűsítése mellett a mozgássérültek sportolása is fontos szerepet kapott. A VII. „Nálad a szerva, Nagyi!” programon idén is több, mint száz mozogni vágyó ragadott labdát és ütőt.
 
„Fontos számunkra, hogy a gyerekeknek ne csak tenyeres- és fonákütéseket tanítsunk, hanem a játék kultúráját is megismertessük velük.” – kezdte gondolatait a program főszervezője, Tóth Judit Bianca. „Szakmaiság, szeretet és szövetség, ezek azok az eszmék, amelyek mentén a pályafutásom kezdete óta dolgozom, és ami a családi napot is inspirálta: a játék szeretete, amely egy életen át végigkísér, a szövetség, amelyet Székesfehérvár városával, Polgármester úrral és az edzőtársaimmal kötöttünk, valamint a szakmaiság, amellyel elhivatottan oktatjuk a fiatalokat.” – zárta gondolatait a főszervező, aki nagypapája 1907-ben, Bécsben készült fa teniszütőjét is magával hozta, amelyet bemutatott a résztvevőknek. A szakvezető ezzel adózott a nagyszülő emléke előtt, aki 50 évvel ezelőtt először vitte le őt a teniszpályára.
 
Dr. Cser-Palkovics András, Fehérvár polgármestere, aki mint mondta, maga is 1980 óta aktívan teniszezik, arról beszélt, hogy a tenisz egy nehéz, bár gyönyörű játék, amely sok mindenre neveli az embert: „Az, ahol most vagyunk, egészen biztosan több mint tenisz: szól egyrészt a csodálatos játékról, de szól egy mozgalomszerű családias közösségről is. Ha ránézünk a kezdő labdára, amelyet most is a kezemben tartok, akkor az is jól szimbolizálja, hogy ez az a sport, amelyet egészen pici kortól kezdve idős korig, bárki játszhat egyénileg vagy akár párosban is.” – mondta a városvezető, aki megköszönte Tóth Judit Biancának, hogy évtizedek óta építi a fehérvári teniszmozgalmat, és megszerettette sok ezer emberrel a sportágat, valamint kiemelte, hogy a város továbbra is azon dolgozik majd, hogy ezt az áldozatos munkát minél jobb infrastrukturális körülmények között tehessék meg a szervezetek.
 
A hagyományos családi tenisznapon – az elmúlt évekhez hasonlóan – idén is több száz fiatal és felnőtt sportolt közösen. A szervezők változatos programkínálattal várták a fehérváriakat a legkisebbektől egészen a legnagyobbakig. A hetedik Nálad a szerva, Nagyi! egy kerekesszékes zumba bemelegítővel indult, amelyet Sárai Rita, az ország első kerekesszékes tánccsoportja, a Gördülő Tánccsoport Alapítvány alapítója tartott. Hiszen, ahogy Östör Annamária egészségügyi, sport- és társadalmi fenntarthatósági tanácsnok is elmondta, a családi nap különlegessége, hogy kiemelt figyelmet fordít az esélyegyenlőségre.
 
A tenisz alapvető készségeinek elsajátításában idén is a jól bevált módszer, a Play and Stay rendszer volt a résztvevők segítségére, melyben puha labdákkal történik az oktatás, ami nagyban hozzájárul a tenisz alapelemeinek könnyed elsajátításához, hogy a nap végére minden résztvevő sikerélménnyel térhessen haza.
 
 
 
 
 
 
Az esemény képei letölthetők a Galériából.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Szöveg: Torma Kinga Regina
Fotó: Simon Erika
 
 
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.