Forray Gábor az Alba Fehérvár kosárlabdacsapatának új vezetőedzője

2020.05.26. 16:57
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2020. május 26. (kedd) 
 
 
 
Kétéves szerződést írt alá Forray Gáborral az Alba Fehérvár – jelentette be a klub mai sajtótájékoztatóján Simon Balázs ügyvezető. A kék-fehérek új, székesfehérvári származású vezetőedzője – aki az elmúlt években a KTE-Duna Aszfalt csapatát dirigálta – elmondta: célja, hogy fehérváriként a fehérvári csapattal bajnoki címet szerezzen.
 
A klub keddi sajtótájékoztatóján Simon Balázs elmondta, hogy a székesfehérvári származású trénerrel, Forray Gáborral kétéves szerződést kötöttek. „Hamar megtaláltuk a közös hangot Gáborral. Ambiciózus, sikeréhes, fiatal, de nagyon tapasztalt edző került a gárda élére, aki az elmúlt években bizonyította, hogy megérett nagyobb csapat irányítására.” – fogalmazott az ügyvezető.
 
Dr. Cser-Palkovics András polgármester örömét fejezte ki az iránt, hogy szépen épül a koronázóvárosban működő klub új csapata. „Nehéz időszak van a hátunk mögött, de már talán látszik az fény az alagút végén. Azt gondolom, hogy a csapaton túl már csak a szurkolók vannak jobban kiéhezve a mérkőzésekre. Éppen ezért kérem a támogatókat, hogy maradjanak a klubok mellett, és amennyiben tehetik támogassák továbbra is a működésüket.” – kezdte gondolatai a városvezető, aki megerősítette: a város továbbra is az Alba Fehérvár mellett áll. A polgármester üdvözölte Forray Gábor hazatérését és felidézte, hogy a korábbiakban sokszor tört borsot az Alba Fehérvár orra alá tétmeccseken: „Azt, hogy Gábor mit tud, azt eddig sajnos kárunkra többször tapasztaltuk, öröm számomra, hogy mostantól a fehérvári sikerekért fog dolgozni.”
 
Balássi Imre, az Alba Regia SC elnöke hangsúlyozta, hogy olyan edzőt szerettek volna, akinek megvan a plusz motivációja ahhoz, hogy még sikeresebb legyen a klub. A sportvezető köszönetet mondott a Kecskemét csapatának a hozzáállásáért – Forray Gábornak még élő szerződése volt – komoly gesztust tettek azért, hogy a szakember Fehérvárra igazolhasson.
 
Nagy megtiszteltetés és még nagyobb felelősség, hogy az Alba Fehérvár vezetősége rám gondolt, amikor az új vezetőedzőjét kereste. Itt nőttem fel Székesfehérváron, itt tanultam kosárlabdázni, ismerem a város minden zegét-zugát, történelmét és sporttörténetét is: természetesen a hazaigazolásommal egy gyermekkori álmom is valóra vált. ” – kezdte gondolatait Forray Gábor, aki sem játékosként, sem edzőként nem ismeretlen a fehérvári szurkolók számára. – „Tudatosan készültem erre a szintlépésre: most jött el a pillanat, hogy nagyobb célokért dolgozzak. Bár az elvárás ugyanúgy a győzelem, a cél mégis kicsit más.” – mint mondta, győztes csapatot szeretne kialakítani, amely harcban lesz a bajnoki címért: "Székesfehérvárnak több csapatsportágban van bajnoki címe, de egyiknek sem volt helyi kötődésű trénere, fehérváriként megpróbálom azt a bravúrt elérni, hogy elsőként csúcsig vigyem a csapatot." - fogalmazott.
 
A 46 éves Forray Gábor 2005 óta folyamatosan – fél év jászberényi edzőséget leszámítva – Kecskeméten dolgozott, volt Meszlényi Róbert, Zsoldos András és Ivkovics Sztojan segítője, majd 2016-tól vezetőedző lett. Korosztályos együtteseivel az U16-os, az U18-as és az U20-as korosztályban is magyar bajnoki címet szerzett edzőként, 2013 óta a magyar felnőtt férfi kosárlabda-válogatott másodedzője. A KTE-Duna Aszfalt keddi tájékoztatása szerint a szakembernek 2021. június 30-ig szólt a szerződése, amelyet a klub Forray Gábor kérésére bontott fel.
 
A fehérvári klubnak jelenleg Vojvoda Dáviddal, Csorvási Milánnal, Markovics Lukával, Takács Milánnal, Takács Martinnal és Lukács Norberttel van élő szerződése. A csapatról Simon Balázs úgy fogalmazott, hogy az igazolásokkal jól állnak, még lesz érkező játékosuk. Az Alba Fehérvár a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt bajnokság alapszakaszában a hatodik helyen állt 11 győzelem mellett 10 vereséggel.
 
 
 
A sajtótájékoztató képei letölthetők a Galériából.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Szöveg: Torma Kinga Regina
 
Fotó: Simon Erika
 
 
 
 
 
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.