Hamarosan indul a székesfehérvári Olajfa Református Óvoda új épületének kivitelezése

2020.06.27. 17:51
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2020. június 27. (szombat) 
A 2021/2022-es nevelési év már itt kezdődik el.   Galéria  
 
 
 
 
 
Ünnepélyes keretek között letették a székesfehérvári Olajfa Református Óvoda új épületének alapkövét szombaton. A Magyarországi Református Egyház Országos Óvoda Programja keretében megvalósuló beruházás eredményeképpen, jövő szeptemberben várhatóan már az új épületben fogadják a gyermekeket. A fejlesztésnek köszönhetően a Horvát István lakótelepen található óvoda új otthona mintegy 680 négyzetméteren, 100 gyerek számára biztosít majd óvodai férőhelyet. Az új épület átadásáig a meglévő óvoda folyamatosan működni fog.

Az ünnepélyes eseményen az új intézmény alapkövét Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke tette le. A munkálatok várhatóan a nyár folyamán elindulnak és jövő szeptemberben már az új óvoda épülete várja az óvodásokat. A jelenlegi földszintes, lapostetős, középfolyosós rendszerű épület mind térstruktúrájában, mind épületszerkezeti megoldásait tekintve már elavult, felújítása nem gazdaságos.

A leendő óvoda homlokzatának arculatát a gyermekek világa ihlette: kedvenc kézműves foglalatosságuk, ide-oda hajtogatott, ollóval kivágott, színes papírcetlijeinek világát idézi. Az épület minden családot érintő tere a földszintre került, míg a dolgozók által használt helyiségeket helyezték el a tervezők a tetőtérbe. A régi épületet – miután megépült az új – el fogják bontani.

Az új épület súlypontjában található egy sokfunkciós, kétfelé is megnyitott központi tér, mely átlátást és kapcsolatot teremt az utca és a belső kert között, valamint az óvoda origójában egy felülvilágítóval kiemelt olajfát találunk, mely Isten jelenlétét szimbolizálja. Tömbösítve egy helyre kerültek a foglalkoztatók, a szorosan hozzájuk kapcsolódó kiszolgáló egységekkel, melyek közvetlen kertkapcsolattal is rendelkeznek. A két szárny között, nagyvonalú megnyitásként zsibongó tér található, amely az épület szíve. Az épületen átvágó ösvény a kertbe vezet minket, ahol a játszóterek, eszközök mind-mind Jézus egyik példázatát jelenítik meg.

A beruházás eredményeképpen a jelenlegi 88-ról 100-ra fog növekedni a férőhelyek száma. Az óvoda tömegközlekedéssel jól megközelíthető, ugyanakkor az autóval érkezők számára is lehetőség van a környéken parkolni. Az óvoda kiemelt figyelmet fordít a különleges bánásmódot igénylő gyermekek integrált nevelésére: a szakértői bizottság szakvéleménye alapján az intézmény ellátja azokat a sajátos nevelési igényű gyermekeket, akik a többi gyermekkel integráltan együtt nevelhetők.

Az óvoda építését teljes mértékben a Magyar Állam finanszírozza, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. valamint a Magyarországi Református Egyház közreműködésével.

A szombati imádságos ünnepségen szép számban vettek részt a székesfehérvári református gyülekezet tagjai, az óvoda munkatársai, valamint az óvodába járó gyermekek és szüleik.

A Berze János református lelkész által vezetett szertartás elején Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke végzett imaszolgálatot. Arról beszélt, hogy boldog életű ember az, aki Isten áldásában részesül. Az ilyen ember hitben jár, féli az Istent, a családi élete, a házassága és a gyermekeivel való kapcsolata rendezett, részt vesz a látható egyházban, ott szolgálatot tesz, és építi Isten földi országát, amelynél nincs fontosabb. Köszönetét fejezte ki a támogatásért a kormányzatnak, az országos egyháznak, az egyházmegyének, Székesfehérvár Önkormányzatának, az Olajfa Református Óvodának és a családoknak.

Az ünnepi beszédek sorát Dr. Huszár Pál főgondnok, a Magyar Református Egyház Zsinatának világi elnöke, a Dunántúli Református Egyházkerület főgondnoka nyitotta. „Hálát adok az Úristennek, hogy ma olyan kormányunk van, amely fontosnak tartja az ifjúság, a gyermekek keresztyén hitben és magyarságtudatban való nevelését. Még mindig találkozunk időnként azzal az alapvetően hamis állásponttal, hogy majd ha felnő, eldönti…! Aki anélkül nő fel, hogy kapott volna hitben való nevelést, az sajnos már eldöntötte!”  - fogalmazott, majd hozzátette, az Úristen ajándéka, hogy a hozzá vezető út megrövidíthető, többek között olyan intézményeken keresztül, mint az egyházi óvoda.

Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár ünnepi beszédében arról szólt, hogy a magyar kormány, annak vezetői és sok település – köztük Székesfehérvár – vezetői is a keresztény egyházak tanítása szellemében végzik a szolgálatukat. Ebből fakad a kormány családpolitikája, az elmúlt tíz év eredménye, ezen belül is kiemelt terület az óvodák építése.  2010 óta 16 ezernél is több óvodai férőhely jött létre. Az államtitkár elmondta, hogy a Magyar Református Egyház 30 milliárd forint kormányzati támogatást kapott, melynek köszönhetően 47 teljesen új óvoda épül, 19 intézményt pedig felújítanak, ezzel 3.200 új férőhely jön létre.

Soltész Miklós beszámolt olyan mutatókról is, melyek az elmúlt évek munkáját, a kormány családtámogatási rendszerét jellemzik. 9 év alatt 80 százalékkal emelkedett a házasságkötések száma, a válások száma 27 százalékkal, míg az abortuszoké 36 százalékkal csökkent. Ez is mutatja a társadalom változását, a keresztény értékrend erősödését.
Az állam, az egyház és az Önkormányzat együtt küzd azért, hogy az új Olajfa Református Óvoda megvalósuljon Székesfehérváron 393 millió forint támogatásból. „Mi építünk ebből a pénzből, és nem rombolunk! Mi munkások révén téglát, falakat rakunk, és nem kövekkel dobálózunk, mint Európa vagy Észak-Amerika sok-sok területén az anarchisták. Óriási nagy különbség, hogy ezt az értéket mi meg akarjuk őrizni.” – fogalmazott az államtitkár.

Székesfehérvár városa és Önkormányzata nevében Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte a megjelenteket. Mint mondta, ha egy közösség intézményt alapít, bővít, akkor egy olyan vállalkozásba kezd, amely új értéket teremt. Erre csak olyan közösség képes, melynek szilárd alapjai vannak. A székesfehérvári reformátusok közössége is ilyen. „Köszönöm mindazoknak, akik ezt a közösséget építik, segítik.  Köszönöm a magyar kormány támogatását, a református egyház és az intézménybe járó gyerekek családjainak törekvéseit és mindazoknak a munkáját, aki szerepet vállalnak az eljövendő nemzedékek nevelésében, oktatásában!” – zárta gondolatait az alpolgármester.

A beszédeket követően az óvoda vezetője, Mocsáriné Brunner Boglárka és az intézmény munkatársai énekszóval, saját szerzeményükkel örvendeztették meg az egybegyűlteket, és kérték Isten áldását az óvodára, a családokra, a gyerekekre.

Az ünnepség zárásaként a résztvevők elhelyezték az időkapszulát rejtő alapkövet. Az Olajfa Református Óvoda a 2021/2022-es nevelési évet várhatóan már az új intézményben fogja kezdeni.

A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.



Szöveg:
Magyar Református Egyház
és
Havasi Tímea (ÖKK)


Fotó: Simon Erika

 

 

 

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.