„Fogjunk össze és nem lesz vész!”

2020.06.29. 17:54
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2020. június 29. (hétfő)
Zenés flashmobot szervezett a Szent György Kórus
 
 
 
 
A Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház udvarán adott koncertet a Szent György Kórus és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Közös flashmobjukkal elsőként az egészségügyben dolgozóknak mondtak köszönetet a járvány idején tanúsított áldozatos munkájukért. A hirtelen jött eső sajnos elmosta a Városház térre tervezett mai második flashmobot, de a kórus dallamaival a város közönségének is kedveskedik majd egy későbbi időpontban.
 
 
A Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház kórusa az intézmény udvarán, a Kossuth Zsuzsanna-szobornál adott ma rövid koncertet az Alba Regia Szimfonikus Zenekar tagjaiból álló kamarazenekarral közösen. A művészek flashmobjukban elsőként a koronavírus-járvány alatt íródott Remény himnuszával mondtak köszönetet az egészségügyben dolgozóknak a járványidőszakban végzett áldozatos munkájukért.
 
 
Bár azt mondják, ez még csak az első hullám volt, de azt gondolom, meg kell ünnepelnünk, hogy túléltük a vírust, és ez nem megy anélkül, hogy ne mondanánk köszönetet az egészségügyben dolgozóknak azért a fáradhatatlan munkáért, amelyet ebben a három hónapban is véghez vittek.” – kezdte gondolatait a kórusvezető, aki elmondta, hogy a műsor összeállításánál a Szent György Kórusnak könnyű dolga volt, hiszen az, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezés ódájának választott Remény himnuszát előadják, biztos volt. „Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar kamarazenekara Vivaldi d-moll concertojának harmadik tételét és a Parasztbecsület Intermezzoját hozta el ma. A Remény himnusza mellé választottunk még egy közös dalt és nem maradhat el a kórusunktól megszokott közönségénekeltetés sem: mint oly sokszor, most is az „A csitári hegyek alatt” című nótával hívjuk éneklésre a hallgatóságunkat.” – mondta dr. Juhász Árpádné kórustitkár.
 
 
A kórház kertjében tartott rögtönzött koncert végén a szervezők invitálták a közönséget a Városház térre is, ahol az egészségügyben dolgozók után Székesfehérvár lakosságát szerették volna megörvendeztetni fülbe mászó dallamaikkal. Ennek a flashmobnak azonban az időjárás és az eső állta útját: így a belvárosi koncertet egy későbbi időpontban tartják meg.
 
 
 
 
 
A koncert képei letölthetők a Galériából.
 
 
 
 
 
 
 
Szöveg: Torma Kinga Regina
Fotó: Molnár Artúr
 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2020 Július
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
  
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
  
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.