A vidéki nagyvárosok fejlesztése a jövő!

2020.07.16. 20:33
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2020. július 16. (csütörtök)
Zöld gazdaság, fenntartható város, klímavédelem. Galéria 
 
 
 
 
 

Az új, fehérvári közlekedési csomópont, Székesfehérvár negyedik autópálya-lehajtója, valamint a 13-as és a 81-es főút Komárom és Székesfehérvár közötti négysávos gyorsforgalmi út megépítése is szerepel a kormány útfelújtási programjában. – jelentette be mai székesfehérvári sajtótájékoztatóján dr. Palkovics László. Az innovációs és technológiai miniszter a Megyei Jogú Városok Szövetsége ülésén tartott előadást a járvány gazdasági és társadalmi hatásairól.


A járvány és a gazdaságvédelem, a klímavédelem, a helyi adóbeszedés hatékonyságának javítása és a városi zöldítés, valamint az energetikai modernizáció témakörök szerepeltek a Megyei Jogú Városok Szövetségének első ülésnapján. A COVID-19 vírus okozta válsággal kapcsolatos védekezés egyes aspektusai - A járvány és gazdaságvédelem címmel tartott előadást dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter ma Székesfehérváron, az MJVSZ ülésén.

Röviden összegezte a vírus megjelenése kapcsán hozott intézkedéseket: a gyors és megfelelő szintű beavatkozásoknak, a lakosság fegyelmezettségének köszönhetően sikeres volt a járvány lassítása. Szólt a kutatási háttér felépítéséről, a kutatásfejlesztés struktúrájának gyors átalakításáról, az egészségipar új gyártási területeiről. Itt kiemelte, hogy az országban négy helyszínen kezdték meg a magyar fejlesztésű lélegeztetőgépek gyártását, amelyek tesztelése jelenleg is zajlik.

Az egészségügyi intézkedések mellett a Gazdaságvédelmi Akciótervben öt fő területet határoztak meg, amely területeken a meghozott intézkedések értéke meghaladja a 9200 milliárd forintot 2020-2022 között. „A magyar gazdaság elkezdett újra nagyobb fokozatba kapcsolni.” - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter a közgyűlés szünetében tartott sajtótájékoztatón. Dr. Palkovics László azt mondta: optimistábbak lehetünk, mint néhány hónappal ezelőtt, hiszen a júniusi foglalkoztatási adatok szerint többen dolgoznak most, mint januárban. Emellett folyamatosan csökken a regisztrált álláskeresők száma, az elmúlt négy hétben már többen jelentkeztek ki a rendszerből, mint be. A járványügyi intézkedéseknél egyszerre több dologra kell figyelni, az emberek egészségi állapotára és a vírus terjedésére, a gazdaság állapotára, és arra is, hogy élni is tudjuk életünket. A kormány semmilyen olyan fejlesztést nem állított le, amiről korábban döntött, sőt inkább erősíteni szeretnék a vállalkozásokat.

Nehéz a jelenlegi gazdasági helyzet az önkormányzatok vonatkozásában, de látszik már a jövőkép, melynek biztos alapja az elmúlt évek gazdaságpolitikája – emelte ki dr. Cser-Palkovics András. Székesfehérvár polgármestere elmondta, úgy a kkv-szektorban, mint a nagyvállalatok, a magyar és külföldi tulajdonú társaságok közül számos székesfehérvári cég vehet részt a kormány által meghirdetett támogatási programban. Ezekben pedig a munkahelyek megőrzése és új munkahelyek teremtése mellett már megjelentek az új beruházások is.

A sajtótájékoztatót követően Csepreghy Nándor, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány ügyvezető igazgatója tartott előadást. Az MJVSZ két évvel ezelőtt csatlakozott az Under2 klímavédelmi koalícióhoz. A nemzetközi szövetség tagjai azt vállalták, hogy 2050-re 80 százalékkal csökkentik az üvegházhatást okozó szén-dioxid-kibocsátásukat az 1990-es évek értékeihez képest. Ez meghatározza a városok beruházásait és a korszerűsítéseket is, hangzott el. Szita Károly elmondta, ősszel kezdeményez Áder János köztársasági elnökkel egy találkozót, ahol többek között a szorosabb együttműködésről, a közös tervek megvalósításáról egyeztetnek majd a megyei jogú városok polgármestereivel közösen.

A közgyűlésen és a sajtótájékoztatón készült fotók letölthetőek a Galériából. 



fotó: Simon Erika

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Április
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.