Az ütemtervek szerint halad a Balaton úti felüljáró felújítása

2020.07.30. 11:35
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2020. július 30. (csütörtök)
Jövő héten már a kötő-, majd a kopóréteg építését kezdik el. Galéria
 
 
 
Több mint két hete kezdődött a Balatoni úti felüljáró felújítása. A beruházás a tervek szerint halad: a bontási munkák befejeződtek, vízelvezető csöveket és víznyelőket építettek be, a jövő héten pedig a kötőréteg, majd a kopóréteg megépítését végzi el a kivitelező. Brájer Éva és Mészáros Attila önkormányzati képviselők továbbra is a lakók és a közlekedők türelmét kérik, illetve hangsúlyozzák: senki ne menjen be a balesetveszélyes munkaterületre.  Az útvonaltervezésnél változó várakozási idővel kell számolni: a gépjárművel közlekedők számára javasolt az alkalmazások használata, illetve az elkerülő utak választása. 



16 napja tart a Balatoni úti felüljáró felújítása. „A bontási munkák jelentős része elkészült: a kopóréteg és a kötőréteg marása után elbontották a szalagkorlátot, a járdát, illetve a járda alapja már el is készült. Kivágták a rongáló gyökérzetű fákat – összesen 14-et –, amelyek nehezítették a töltés állékonyságát. A kivitelező elkezdte a vízelvezetés megoldását: 6 darab F200-as csövet helyeztek el a burkolat alatt, vízelnyelővel együtt.” – tájékoztatott Mészáros Attila alpolgármester, az 5. választókörzet önkormányzati képviselője.

A tervezett beruházási költségvetéshez képest a Balatoni úti járda átkötésénél merült fel plusz költség: a bontásra és a visszaállításra 4,7 millió forint összeget biztosított a város, mondta Mészáros Attila. A munka az ütemtervek szerint halad, várhatóan a határidőig be is fejeződik: az alpolgármester megköszönte a kivitelező, illetve a Polgármesteri Hivatal és a Városgondnokság munkáját. Elmondta, hogy az első napokhoz képest csillapodott a forgalom – a továbbiakban is mindenkinek a türelmét és megértését, a lakóktól pedig hangsúlyosan azt kérte: ne menjenek be a munkaterületre.

Brájer Éva
, Maroshegy önkormányzati  képviselője megerősítette: mindenki azon dolgozik, hogy iskolakezdésig elkészüljön a felújítás. A lakóközösség és a közlekedők részéről érkező észrevételek, javaslatok közül kiemelte: a Hosszúsétatéri aluljáró megnyitása műszaki szempontból nem lehetséges, illetve a Batthyány úti vasúti átjárónál közlekedésbiztonsági okok miatt nem lehet gyalogjárdát felfesteni. Elmondta, hogy a lezárás miatt eddig baleset szerencsére nem történt, a tapasztalatok alapján a forgalom kiszámíthatatlanul változik – ebből kifolyólag az autóbuszok menetrendjének a tarthatósága is bizonytalan. A képviselő szintén türelmet kért a hátralévő időszakra mind a lakóktól, mind a közlekedőktől.

A kivitelező jövő hétre tervezi az aszfalt kötőréteg, majd pedig a kopóréteg megépítését. A szalagkorlát visszaépítését az augusztus 10-ével kezdődő hétre ütemezik, majd lebontják a gyalogoskorlátot, közben elkészítik a járda aszfaltját. Ezután a forgalomtechnikai munkálatok következnek.

Továbbra is kérik a gépjárművel közlekedőket, hogy utazásaik tervezésénél használják az alkalmazásokat (Waze vagy a Google-térkép), ezzel csökkenthető a forgalomban töltött idő, illetve továbbra is javasolják az elkerülő utak választását.

A bejáráson és a felújítás során készült fotók letölthetőek a Galériából!





                                                     
Szöveg: Fraller Ildikó
Fotó: Simon Erika

 

 

 


 

 
 
Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.