Egyedülálló élmény a Csók Képtárban

2020.08.04. 12:20
SAJTÓKÖZLEMÉNY - 2020. augusztus 4. (kedd) 
Táborozó gyerekek ismerkedtek A kagán lovasa kiállítással.     Galéria  
 
 
 
 
 
 
A Napraforgó Város Napközis Táborban vakációzó gyerekeknek tartottak játékos, ismeretterjesztő foglalkozást A kagán lovasa – avagy egy avar páncélos lovas életre keltése című kiállításon. A páratlan leletanyagon alapuló tárlatot több mint harminc fehérvári általános iskolás láthatta ma délelőtt. A nagyközönség számára október 31-ig tart nyitva a kiállítás a hét minden napján, csoportok esetében ajánlott az előzetes bejelentkezés.

Két csoportban érkeztek táborozó gyerekek kedden délelőtt a Csók István Képtárba, hogy láthassák a színvonalas, élvezetes és ismeretanyagban gazdag kiállítást. A foglalkozásokat Fiedler Zsuzsanna és Haraszti Zsigmond, a Szent István Király Múzeum munkatársai vezették.

A gyerekek játékos módon szereztek információkat az avarok eredetéről, életmódjáról, harcmodoráról és öltözködéséről. Kíváncsian hallgatták a múzeumpedagógusok kérdésekkel tarkított előadásait Kerény, az avar kori harcos sírjának felfedezéséről, feltárásáról. Megtudhatták, ki is volt ő valójában, mennyi idős lehetett, hogyan nézhetett ki, milyen életmódot folytatott, mivel táplálkozott, milyen szerepe volt a társadalomban és miről árulkodik a koponyáján felfedezett, különleges fejsérülés. Különösen érdekes volt a gyerekek számára, hogy miként lehet rekonstruálni egy emberi arcot a csontleletek alapján. A gyerekek kézbe vehették a harci felszerelések másolatait, hogy látható, hallható, sőt, tapintható élményekkel is gazdagodjanak.

A kagán lovasa kiállítást másfél héttel ezelőtti megnyitása óta több mint 800-an látták eddig, a tárlat október 31-ig, hétfőtől péntekig, illetve vasárnap 10-től 18 óráig, míg szombatonként 9 és 18 óra között tart nyitva a Csók Képtárban. A felnőtt belépő 700 forint, a nyugdíjasok, a diákok és a székesfehérvári lakcímkártyával rendelkezők jegye 350 forintba kerül, illetve van kedvezményes családi és csoportos belépő is. Csoportos látogatás esetén a szervezők előzetes jelentkezést kérnek a bejelentkezes@szikm.hu e-mail címen.


A kapcsolódó fotók letölthetőek a Galériából.



 

Szöveg: Havasi Tímea

Fotó: Molnár Artúr

 

Oldal nyomtatása

Eseménynaptár

«
2024 Március
»
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
    
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
       
  • Nincs esemény!
Írja be
a kódot:

Boross Mihály (1815 - 1899) A sajtóterem névadója

Boross Mihály (1815-1899)
Boross Mihály a forradalom és szabadságharc időszakának jelentős megyei politikusa volt. 1815. január 9-én született Ószőnyben. Nagyszülei felvidékiek voltak. Pozsony megyéből származtak a Komárom megyei Ószőnybe, s itt változtatták meg vezetéknevüket, Borostyánról Borossra. A gimnázium elvégzését követően Cegléden, Nagykőrösön, Pápán tanult, majd több éven keresztül joggyakornokként dolgozott. 1842-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Ezt követően rövidebb ideig Tatán gyakorolta az ügyvédi praxist.